Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

Dolgozatom időbeli határát a politikatörténetből vettem át, s a kát évszám nem jelenti a pontos színháztörténeti határvonalat. Az 1920-as év nem hoz döntő változást sem a Nemzeti Színház életében, sem a Shakespeare-rendezések történetében, az igazi korszakhatárt 1922. Hevesi Sándor igazgatói működésének kezdete jelenti, 1945 pedig azért sem lehet megfelelő záró pont, mert a szinház utolsó Shakespeare-előadása 1943* május 22-én volt. Kutatásaim során azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a korszak szinte valamennyi jelentős Shakespeare-előadása két rendező nevéhez fűződik, Hevesi Sándoréhoz és Németh Antaléhoz, Előtérbe helyezésüket már a statisztikai adatok is indokolják. Mindketten közel tiz évig álltak a szinház élén, /Hevesi 1922-1932; Németh Antal 1935-1944/ s az előadások 70%át /45 előadás/ e két rendező állította színpadra, A számokon kivül központi szerepüket bizonyltja az is, hogy jól körülírható rendezői koncepcióval csak náluk találkozhatunk, A korszak többi rendezője vagy a vezető színészek közül került ki, vagy Hevesi illetve Németh Antal hatása alatt állt, A két rendező kulcsfontosságú a minőség szempontjából is, Shakespeare színpadra állítása mindig jelentős tényezője volt a Nemzeti Szinház müsorpolitikájának, A magyar színészet Shakespeare drámáin kezdte mesterségét tanulni, az angol drámaíró müvei a hiányzó magyar klasszikus müsorréteget pótolták, Pauley Ede halála után azonban ezeknek az előadásoknak a színvonala is rohamosan csökkent, A szinház mereven ragaszkodott a múlt században kialakitott játékstílushoz, a színpadi átdolgozások még mindig német mintára történtek, a színészi játék katasztrofális. Hevesi fellépéséig a Shakespeare-darabokat szinte egyszereplős drámáknak tekintették, amelyekben a szinház egy-egy vezető színésze csillogtathatta képességeit, A kritikák is ezt a helyzetet tükrözik, amikor Ivánfi III.Richárdjáról, Jászai Mari Margit királynőjéről Írnak, és csak néhány bátortalan hang emliti meg az összjáték teljes hiányát. A Shakespeare-előadások rendezése általában a főalak megkomponál ás áb ól állt, a darab többi szereplője még jó, ha a helyes végszavak beadására ügyelt. Ezzel a gyakorlattal szemben a