Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)
Kertész Márta: Adalékok a Thália Társaság történetéhez
Marcell irja: "A naturalizmus külföldön már eljátszotta kis játékait, s a Thália nem akarta feltámasztani."^ 20 ^ Hevesi emlékbeszédében hangsúlyozza, hogy a Thália két dolgot is csinált egyidejűleg, hiszen az akkor már kissé túlhaladott, de itt még kevéssé ismert naturalista játékmódon kivül a stilizáltabb, szimbolikus esetleg szecessziós szinjátszási irányzatokat is bemutatta; szükség volt a dekorativ megjelenítésre és az újfajta pátoszra a szinházban# Heyermanst vagy Hebbelt naturalista-realisztikus módon, Ibsent bizonyos szimbolikus tartalom hangsúlyozásával, Wedekind Hő stenor ját groteszk humor kiemelésével állitották színpadra, Gorkij Éjjeli menedék hely ét pedig orosz rendezőpéldány alapján. Olyan erőteljesen költői-szimbolista darabokat is előadtak, mint D'Annunzio A holt város a Márffy Ödön díszleteivel vagy Alma Tadema A láthatatlan kormányosa , melynek Gulácsy Lajos volt a diszletés jelmeztervezője. Gulácsy müvét Hevesi reneszánsz, Márkus László preraffaelita álomnak nevezte, a diszletkép fenn is mára dt^ látható a K atona-Dénes-könyv 144-145« oldalán. A dolog érdekessége, hogy a szerző, a holland származású, angolul nem is jól beszélő sir Lawrence Alma Tadema nem iró volt, hanem festő, és nem az angol prereffaelitákhoz tartozott, hanem a viktoriánus kor hivatalos művészeti irányzatának, a római birodalom brit bárodáan psahuamán alapuló neoklasszicista iránynak volt egyik fő képviselője. A darab sajnos sem eredetiben, sem Hevesi fordításában nem maradt ránk, csak a kritikákból tudhatunk meg róla egyet-mást /"ködös, borongós, de mélyenjáró lelki analízis'^ 21 ' "érdekes, kissé fárasztó és szinpadiatlan"^ 22 ^ /23/ 1 "sajátságosan finom"' , "érdekes cselekmény igen misztikus köntösben", "méltán Maeterlinckre emlékeztet", "kissé érzelgős, de alapgondolata nagyon jó"/.^ 2 ^ E kis kitérő csak azt kivánta bizonyitani, hogy a Thália nyitott módon viszonyult a szerzők stílusának különbözőségéhez, s ezt mindig a színpadon is, az irott és az elhangzott szó egységének szellemében ábrázolta. Bár a rendezés, mint majd a kritikákból kiviláglik, feltétlenül kezében tartotta az előadást, Hevesi 34-«s beszédében hangsúlyozza: "A Thália első perctől az utolsóig kitartóan és következetesen húzódozott a
