Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)
Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/
ul az ötödik felvonás első szinében lévő dalt, melyben Ariel szabadulása utáni terveiről énekel. Ebbe s hármas egységbe épül be az előadás többi alakja, akiknek a szerepe sokkal passzívabb, mint a három fő figuráé. Rajtuk lényegében csak megtörténik a csoda. Miranda ós Ferdinánd szinte gyermekszerelmesek /Bajor, Abonyi/, akik kettős varázs alatt állnak. Egyrészt Prospero ereje, másrészt az első szerelem hatása alá kerülnek, a színészeknek csak annyi a feladatuk, hogy bájosak legyenek. Bajor Gizinek az alkatából következően kitűnően megfelelő elképzelés, Abonyi Géza pedig az induló és még nem eléggé kiforrott eszköztárral rendelkező hősszerelmesek közé tartozik. 1925-ben Bajor Gizi időleges távozása miatt Miranda szerepót Tasnádi Ilona veszi át, de 1926. március 8-tól ismét Bajor játssza. A hajó utasainak megtisztulásában Hevesi mélyen hisz, ha nem is mint valódi lehetőségben, hanem mint a mesebeli gondviselés csodálatos hatásában. Ennek a gondviselésnek nagy szerepet ad Hevesi szerint Shakespeare, a tragédiák után az egyesüli kiutat látja benne, amely kivezet az emberi szenvedélyek örvényéből. Ezt sugallja három utolsó müve, a Téli rege , a Cymbellne és A vihar . Mint láttuk, a szinészi alakitásban törtónt néhány módositás a három előadás folyamán, a szinpadraállitás viszont gyakorlatilag ugyanaz maradt. 1920-ban Hevesi már nem a Shakespeare-szinpaddal kísérletezik, az öt felvonást háromba vonja össze, az eredeti kilenc változást hétre csökkenti, s mindössze öt diszletet használ. Nyiltszini változás ötször van a szinpadon. Az első felvonásban három diszletre van szükség, a kezdő vihar-képet a szinpad felén rendezi be, három kifeszített vitorlával, s egy kormányosdobogóval. A szint hátul egy fekete drapéria zárja le, mely sötét, viharos égboltot ábrázol, s természetesen mögötte már be lehet állítani a következő színpadképet. A jelenet sejtelmességét emeli az a fátyolfüggöny, amelyet a díszletek elé eresztenek le, s azt ez illúziót kelti, mintha a nézők vizfüggöny mögül látnák a jelenetet. Ehhez csatlakoznak a fény- és hangeffektusok.
