Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)

Nagy Adrienne: Szigeti József, a színész

16. Ld. Tóth Imre, Váradi Antal visszaemlékezéseit. 17. A levél megtalálható az O.Sz.K. Kézirattárában. A tartalma arról szól, hogy december 17-én /tehát a levél keltezése napján/ Szigeti a Szinházi Törvénykönyv 31. pontja értelmében aláirt egy körlevelet, miszerint a jö­vőben a szinészek nem tárgyalhatnak szóban az igazgatóval. Ennek a törvénykönyvi pontnak az értelmében Szigeti ó­vást emel. •« a jövendőben is követni fogom, hogy az igazgató úr kötelességéhez képest engem a szóbeli úton is meghallgas­son /t.i. sürgős esetekben/, az lévén fogalmam szerint az igazgató egyik hivatása és kötelessége: hogy a szinhaz i­gényeinek meghallgatására és elintézésére magának időt vegyen - nem pedig az, hogy idejének egy részét a táncis­kolában mulassa, a másodikat valamely kiválasztott kegyenc­nő szalonjában enyelegje el, mig mig végre este asak a­zért jelenjék meg a szinháznál ingyen a páholyában, hogy ott illetlen magaviseletével az összes közönséget addig botránkoztassa, mig elcsitására rendőrért is kiabálnak. 18. Ld. Tóth Imre visszaemlékezését. 19. uo. 20. A levelek megtalálhatók az O.Sz.K. Kézirattárában, Szigeti József levelei Paulay Edének: 1884. december 11., 1884. december 13», 1885. február 10. keltezéssel. 21. O.Sz.K. Kézirattár Szigeti József Paulay Edének 1889. május 1. 22. Rakodczay Pál: Egressy Gábor és kora . II., Budapest, 1911. 392. 23« Váradi Antal: Képek a magyar iró- és szinészvilágból . II. 125-126. 24« Ld. Tóth Imre: Egy színigazgató visszaemlékezései III., Szigeti József Képes Krónika 1926. június 6. VIII/23 25« Ld. Tóth Imre visszaemlékezését 26. Pl. Vizváry Gyulát, későbbi vejét egyszer legazemberezte. Vizváry azon az estén súgott a Veszprémben vendégeskedő művésznek, de ezt nem tűrhette. Előadás közben történt az eset, és Vizváry előadás közben odavágta a szövegkönyvet

Next

/
Oldalképek
Tartalom