Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Vlagyimir Kirson: Kenyér /fordította: Nemes G. Zsuzsanna/

/Rajevszkij/: Kvaszov: Rajevszkij: Kvaszov: Olga: Kvaszov: Olga: Kvaszov: Rajevszkij: Kvaszov: Rajevszkij: Kvaszov: Pása nevet módra? Ez már igy van. Bizony, öreg az ut, göröngyös, nem sima. Az emberek meg egyre hajtogatják: "A régi szokást már ismerjük, az öregapánk is igy élt, ezt hagyta az apánkra, de ez az uj olyan, mint egy mennyei birodalom, és szívesen elhinnénk, hogy minden jobbra fordult a földkerekségen. " De hiszen valamikor meg kell próbálni, nem igaz? Igazat szólsz. Csak a nép lát nálunk ennyire sötéten. Igy okoskodik: "Hivja a lovát a cigány , mennének át a mocsáron. Eredj, azt mondja, próbáld ki: ha te el is JOTTÜISZ, én még életben maradok.

,t És mondja csak, mind igy okoskodnak? A világ. Hát maga hogy látja? Mik vagyunk mink? Amerre forditják a szekerünk rúdját, oda megyünk. De még csak egyhelyben álldogálunk. Várj még, nyugtával dicsérd a napot. A csibehadat is csak ősszel számlálják. Igaz közmondás. A nap még nem nyugodott le, de csirkénk az kevés maradt. Miféle csirkék? A legközönségesebb naposcsibék. Olga: Kvaszov: Rajevszkij: Kvaszov: Miért van kevés? Megették a városiak. Ha kevés a kenyér, a parasztember eladja a baromfit, megveszi a gabonát. Tényleg ilyen kevés a búza? Honnan is volna, teremtőm?! Az adót kifizettük, a parasztkölcsont kifizettük, az önellátást megfizettük, a fölösleget beszolgál -