Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Vlagyimir Kirson: Kenyér /fordította: Nemes G. Zsuzsanna/

Mihajlov: (kiabál) Az Örgöd vigyen el a képzelgéseiddel! Megirom magam! (Nyugodtahfcan) Dása, hozza a gépet. Menjünk, diktálok. Dása fogja az Írógépet. Mihajlov rátámaszkodik a mankóra, megy Dása után. A rémült Perevoznyikov elmegy Olga: Elutazik holnap? Rajevszkij: Még soha, egyetlen párthatározatot sem szegtem meg, Olga. Olga: De hiszen ez butaság. Önt vezető beosztásban kellene használni ok. Rajevszkij: A párt ott használ, ahol szüksége van rám. Olga: De az egyes embert olykor a személyes tévhitei irányítják. Ezeket pedig nem lehet a "párt" címkéjével elfedni. A párt - sok ember. Rajevszkij: Nem. Olga: Hanem? Rajevszkij: A párt - abroncs. Yaskötelók, amely az embereket egymáshoz füzi. Olga: Lehetséges. De néha elnyom ez a kötelék. Hisz nem vagyunk mind egyformák. Az emberek nem bokrok, nem lehet őket egyelni, egyformára nyirni. Hiszen Ön sem olyan, mint... Rajevszkij: Gondolkodtam már ezen. A kötés gyakran beleváj a húsba, de én nem tudok kötelék nélkül élni. Olga: Érthetetlen, amit mond. Rajevszkij : Bonyolult dolog ez, Olga. Hasi került még sor rá, hogy erről beszélgessünk... Képzeljen el egy tömeget. Egyforma, sablonos tömeget, mindenkin ugyanolyan szinü nyakkendőt. Ez a tömeg egy irányba vonul, és ugyanazokat a szavakat ismétli ütemesen... Én nem akarok mindenkihez hasonlítani. Néha magam is megrökönyödve gondolok arra, hogy nap mint nap olyan nyakkendőt veszek fel, mint bárki más... De van még egy ennél is szörnyűbb érzés. Képzel-