Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Nemes G. Zsuzsanna: Adalékok a klasszikus szovjet dramaturgia kialakulásához

azt mondta: miért akarjátok ti, galambocskáim, kel tetőgéppel, mesterséges körülmények között világra hozni az un. proletár kultúrát? Nézzük csak előbb: elsajátitottátok-e már valóban a régi kultúra minden vivmányát? Pel tudtátok-e kritikusan dolgozni a burzsoá kultúra eredményeit? Újra és újra emlékeztetni kell erre, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni. De ez után jön a következő lépés. Mi most a születő uj ember kulturális arcát szeretnénk megrajzolni. Ez csak uj művészi eszközökkel lehetséges.^ A szélsőséges nézetek ütköztetésének dokumentumai nemcsak a napi sajtóban és az irodalmi-művészeti folyóiratok hasábjain láttak napvilágot. Az 1934-es Első szovjet írókongresszus előkészítési munkálataiban jelentős szerep jutott a Dr ám alrod al om és a Szovjet drámairodalom (Dramaturgijai Szovjetszkaja dramaturgija) cimü köteteknek, melyekben nemcsak a drámaírók vallottak elveikről és müveikről, de kritikusok, esztéták, irodalmárok is megirták véleményüket a drámaelméleti vita során felmerült legkülönbözőbb kérdésekről, állásfoglalásokról, a szocialista realizmus fejlődési tendenciáiról és lehetőségeiről a szovjet drámában. (A kötetekről részletesebb a Kirson drámaf orditáshoz kapcsolódó tanulmányban irunk. ) A szembenálló felek helyzetének vázolásakor már tettünk emlitést arról, hogy az irói gyakorlat előbb vagy utóbb a merev elvi álláspontok feladására késztette az alkotókat. , Ez az elsősorban a müvekben létrejövő lazulás! folyamat érezteti hatását az Irókongresszust követő esztendőkben is. Igaz ugyan, hogy Afinogenov és Pogogyin életmüvének máig legértékesebb darabjai a harmincas évek derekán, második felében születnek ; s az is igaz, hogy néhány kimagasló iróegyéniség nevével jegyzi az utókor a szovjet dráma további útját - Leonov, Svarc, Kron, Szimonov, Komyejcsuk, Arbuzov és mások -, de az elindított lavinák az irodalomban sem megállíthatók. A szocialista realizmusnak, mint minden eszmeileg, politikailag, társadalmilag elkötelezett művészre érvényes alkotó módszernek tézisszerü megfogalmazása kikerülhetetlenül a kanonizáláshoz vezetett. A konfliktusmentesség, a sematizmus csirái, természetesen, már az első müvekben is ott rejlettek,