Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

és hamar érez szerelmet, kinek könyörület van keblében./ Semiramide riconosciuta /Semiramis felismerése/, I. felv. 12. jel. Ezt az áriát a királynői bölcsesség kifejeződésének tarthatjuk, amennyiben itt Semiramis felismeri a könnyek hatalmát a szerelemben; de ha jobban megvizsgáljuk a szöveget, látjuk benne annak a visszatükrözését, amit don des larmes

, a könnyek adományának hivnak, ami pozitívan jellemzi azoknak a színészeknek előadásmódját, akik hittek az empatikus erőben és a legügyesebbeknek bizonyultak kellemes érzelemáradatba juttatni a nézőket. Más áriákat is idézhetnénk a sirás és annak ragadós hatása tárgyköréből; pl. Semira igy énekel az Artaserse /Artaxerxes/ cimü drámában: "Non è ver che sia contento II veder non suo tormento Più d'un ciglio lagrimare: Ché l'esempio del dolore E' uno stimolo maggiore, Che richiaraa a sospirar." /Nem igaz, hogy boldog lenne, ha szenvedésében sÍrni látná: mert a fájdalom példája jobban ösztönöz a sóhajtozásra./ III. felv. 6. jel. A boldogtalan Dircea a Domofonteban és a Mandane is a Ciro riconosciuto-ban /Ciro felismerése/ könnyeket hullatnak szánalmas sorsuk miatt, s ezt közvetetten a nézőktől is megkövetelik. Tanulmányunkban két okból időzünk ennél a tárgynál: egyrészt fel akarjuk hivni a figyelmet a szöveg szerepére, a "látó fül"-re, hogy Barthes kifejezésével éljünk, a nézők előtt feltáruló látvány kiegészítésében. Valóban, a nézőtér számára igen nehéz lett volna láthatóan megjeleníteni a