Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

bebizonyítsa hasznavehetetlenségét és hogy a tények erejével erőszakolja ki a diktatúrát, amit látszólag a zenének tulaj­donit, de csak azért, hogy levegye róla az álarcot, hogy be­bizonyítsa, mennyire nem tesz eleget a feladatának. Végül, a költészet elsőbbrendüségét követeli érdemei és gyakorlati lehetőségei alapján, melyek segítségével az előadás minden részét és jelenetót megszervezi! "Kalandból vágyik a zene erre a legfőbb tisztségre? Legyen igy, de ebben az esetben vállalja magára a mese tárgyának és felépitésének megválasz­tását; határozza meg a szereplőket, jellemüket és helyzetei­ket; találja ki a díszleteket; komponáljon dalokat és végül vegye rá a költészetet, hogy Írjon az áriákhoz verseket. És ha visszautasítja ezt, mert nem rendelkezik a drámaalkotás­hoz szükséges minden képességgel, csupán a hangok tudományá­val, hagyja akkor a diktatúrát annak, aki mindezzel bir..., vallja be, hogy nem tud parancsolni és engedelmeskedjen."^ A logocentrizmus választását Metastasio drámai költésze­tében az őt megillető érdeme szerint vizsgáljuk csalóka jel­legében és végzetszerűen arra való rendeltetésében, hogy el­torzítsák és megbutitsák a szinház! gyakorlat során, amikor is minden drámai szöveg alapvetően átalakul akármilyen töké­letesen és funkcionálisan építette is fel az Író. Ez magya­rázza - mostmár a szinház sajátosságairól szerzett ismerete­ink birtokában mondhatjuk - azokat az ismételt panaszokat, amiket Metastasio leveleiben olvashatunk, de gyakran feltűn­nek Zeno-nál is: a két drámairó azon igyekezett, hogy megre­formálja a barokk melodrámai színházat; erős drámai szövegre törekedtek, s ez a magatartás jellemző általában a szinház feszült, válságos és fejlődő korszakában. Ez az önkényes tö­rekvés azonban soha nem valósulhat meg kielégítő módon, mert a drámai szöveg és a szinpadi megvalósítás közti folyamatban a színházi művészetet jellemző különbözőségek, az antik ele­mek továbbélése és az újítások komplex dialektikája birnak döntő jelentőséggel, amit Zeno és Metastasio úgy fogott fel, mint a totális szinház kizárólag a költői nyelv által való /op / megteremtésére irányuló szerzői akaratuk "elárulását".' '

Next

/
Oldalképek
Tartalom