Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)
Amedeo Di Francesco: Metastasio heroikus drámáinak fordításai a XVIII. századi magyar irodalomban (Fordította: Ordasi Zsuzsa)
telén forditás közé helyezhetjük, mert az elsőből a csiszoltságot, a másodikból a népieskedő tónust veszi át. Nézzünk meg egy másik példát is ugyanarról a helyről. Metastasio: ...Viver non posso Se ti perdo, mia vita; e se t'acquisto, Vengo in odio a me stesso. /...Életem, ha elveszitlek, nem élhetek tovább; ha megszerezlek, saját magam iránt gyúlok gyűlöletre./ Cod. Bartakovics: Vivere nequeo, te si amitto: te si acquiro, mihi execrabilis et odiosus mihi ipsi fio. /Nem tudok élni, ha téged elveszitlek: ha megszerezlek , önnön magam számára átkozottá és gyűlöletessé válok./ Gyulafehérvári névtelen: Ha tégedet el tsap kezemről valaki, hólt szinbe maradok, ha el ütöm hütvösségedet, magam magomnak unalmos nyügőt szerzek. Illei: Nem képes élnem, ha kezembül kireppentlek téged; magam magamnak utálatos, és gyűlölséges leszek, ha ki nem reppentlek. A latin forditás hűbb az olaszhoz akkor is, ha alkalmaz bővitést / mihi exe crab il is - magamnak átkozott/, amit Illei is követ / utálatos/ , de a névtelen forditás nem: itt a forditó új képeket olvaszt a szövegbe. A gyűlölet fogalmát a latin az execrabilis et odiosus /átkozott és gyűlöletes/ párral fordítja, amit Illei is megtart, de a névtelen forditás nem. Megerősítést nyerünk, tehát, arra, hogy sokrétű volt a kölcsönhatás a különböző szövegek között. Megkiséreljük csoportosítani ezeket a kölcsönhatásokat, s a későbbiekben példákat is idézünk. Tehát, 1/ a latin forditás általában hűen követi
