Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Amedeo Di Francesco: Metastasio heroikus drámáinak fordításai a XVIII. századi magyar irodalomban (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

sebb képet kapunk: "Roma érette csordult gyakar vér hullását elfelejti". A verejték csordult vér kifejezéssel való helyettesítése az érzelmi töltést erősiti, az erősebb tónusok alkalmazása a néző figyelmének erőteljesebb megragadására való törekvést fejezi ki. Ugyanott Metastasio Manlioja igy mentegetőzik: "E* colpa mia s'ei vincer si lascio? /Az én hibám, hogy hagyta magát legyőzni?/, a magyarban: "Vétettem é én abba, hogy táborát fel dúlni hattá?" Kétségkívül erősebb a tábor feldúlása kifejezés, mint az egyszerű legyőzni ige; megnyújtja a jelenetet, amelyben az esemény történik, s hatásosabbá te teszi a szöveget. Egyértelmű a két szerző különböző elve, s a más-más költői eredményre való törekvése. Lestyán szinpadiasságra törekszik, ami - úgy véli - nem található meg a Metastasio-szövegben és amit a magyar közönségnek nemcsak a hangsúlyozott retorikus nyomaték segítségével, hanem a Metastasio-hősöknél "hősiesitettebb" szereplők ismételt színpadi szerepeltetésével tud elérni. Az I. felvonás 7. jelenetében Regolo igy gondolkodik: "Penso quai ne parti!, qual vi ritomo" /Arra gondolok, hogyan indultam, s hogyan térek vissza./. A forditó félreérti ezt a kifejezést, a római hős kimértségét, s az eredetitől eltérő magyarázatot ad, közönséges modorral ruházza fel a figurát: "Fontolom ki voltam mikor innen ellenetek dandárokat vittem s mi vagyok visza térésemben". Az igen megnyújtott magyar szövegben nem az indulás-visszatérés ellentétére esik a hangsúly, hanem Regulus hősiességére, a szereplő felmagasztalására. A kritikának már módjában állt kiemelni a Metastasio-szereplők nem mindig eredeti hősiességét, erényekre törekvő magatartását, ami miatt elvesztik emberi arcukat, a hős értékének túlzott hangsúlyozását, ami miatt Regolo sem hiteles alak emberileg; ezen a ponton mi is hozzátehetjük, hogy ezek a megállapítások hangsúlyozottan és fokozottan érvényesek a magyar forditás alakjaira, akiket - erényeik folytonos fitogtat ás ával követendő példának állítanak. Nemcsak a szereplők színpadiasak, hanem felséges jelleget ölt minden, ami körülveszi őket, ami rájuk vonatkozik; a