Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Amedeo Di Francesco: Metastasio heroikus drámáinak fordításai a XVIII. századi magyar irodalomban (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

1. Attiliua Regulus

. Pol. Hung. 2789.

/5/ Metastasio következőképpen ir 1749. október 20-án kelt Adolfo Hassehoz intézett levelében müvének költészetéről: " A Regolo-ban tehát arra törekedtem, hogy bemutassak egy római hőst, aki nem kevésbé az elvekórt, mint a gyakorlatért emésztette fel a sors minden szeszélyét kiálló erejét; aki az országában az idők kezdetétől és a nagyok tekintélyétől szentesitett méltányosság, tisztesség, törvények és szokások szigorú és lelkiismeretes tisztelője; aki érzékeny az emberiség minden megengedett szenvedélyére, bár mindezeknek fölötte áll; aki jó harcos, jó polgár és jó atya, de nem kivan megkülönböztetettséget hazája részéről és következésképpen az életnek javai és bajai közül nem mással, mint azokkal a hasznos vagy akár ártó eseményekkel vet számot, amelyekben neki is része van; vágyik a dicsőségre, de mint arra az egyetlen jutalomra, amelyre a közhaszonért az egyénit feláldozva törekedniük kell az embereknek. Ezekhez a belső tulajdonságokhoz fenséges külsővel ruházom fel szereplőmet, de ne legyen kevély, hanem meggondolt, derűs, tiszteletet parancsoló, emberi, egyenlő, megfontolt és szerény; nem szeretném, ha túlzásokba esne a hanghordozásban vagy mozdulataiban; a műnek csak abban a két-három részében emelje fel szakadatlan kimértsége állandó tenorjának érzékeny hangszinét, amikor igaz szeretetét fejezi ki a Haza ós a Dicsőség iránt.

w

'

6

' Ezek a jellemzők, melyek tökéletesen kielégítették egy költői álmokat igénylő, kifejező és a neki legmegfelelőbb életideál tökéletesítésére törekvő kultúra igényeit, biztositptták Metastasio eme müvének azonnali sikerét: 1750-ben rögtön bemutatták Drezdában és 1752-ben lefordították magyarra. Azt, hogy elsősorban mi ragadta meg a Metastasio-szöveg-