Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)
Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)
A XVIII. században minden szinrevitel új zenét jelentett; tehát, elmondhatjuk, hogy Metastasio drámáinak sikere átíveli a XVIII. századi zene teljes történetét, a stilus változásokat és átalakulásokat egészen a reformtörekvésekig, amik magukkal sodorták az apátot is, aki - az igazat megvallva nem nagyon hajlott az újításokra, hacsak nem Gluck születő csillagáról tett keményen kritikus Ítéleteiből indulunk ki. Végül, fel kell tennünk a kérdést: vajon Metastasio örömmel fogadta-e ezt a tartós sikert, vagy olyan helyzetről van-e szó, ami éppen megkérdőjelezi reformja logikai-elméleti alapjálnak szilárdságát és biztosságát, amit a verbális jelrendszer elsőbbségére és felsőbbségére alapozott; vajon a költői szöveg - a drámaíró akarata és óhaja szerint - olyan jelrendszer volt-e, ami egyedül képes "informálni" a többi jelrendszert, vagy csak alkalmas és hajlékony, végtelenül alakitható és ezért híján van minden felsőbbségnek, amit Metastasio tulajdonított neki? Nyitva hagyom ezt a súlyos, de most megoldatlan kérdést, hogy még egyszer mérlegeljük Metastasio reformját, ami szorosan összekapcsolódik azzal, hogy udvari költő volt. Még fiatal volt, amikor Bécsbe hivták, hogy hallhatatlanná tegye hirét Európa színházaiban. Ez igen jelentős tény, mert az olasz irodalomtörténetben ez az utolsó eset és az utolsó költő, akit széles körben övezett dicséret. Ugy gondolom, hogy ezeket az eredményeket logocentrikus költészetének köszönheti, ami reformjának alapját és központi magját képezte. Amikor VI. Károly udvarába hivta a költőt, fontos szerepet szánt neki a közvélemény egységes formálásában; arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Habsburg ház ezekben az évtizedekben viharos és veszélyes időszakot élt át katonai szempontból és nehézségekkel küzdött diplomáciai téren is. Az udvari költőnek az volt a feladata, hogy az országon belül és a határon túl egyaránt kedvező hatású, uralkodói alakot ábrázoljon. Metastasio a lehető legjobban eleget tett kötelességének: elegendő arra gondolnunk, hogy 1737-ben III. Bourbon Károly szinháza, a nápolyi San Carlo megnyitójára az Achille in S ciro cimü darabot választotta, amit
