Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)
Kerényi Ferenc: Az ember tragédiája vidéki előadásai (1884-1886)
Nemzeti Szinház díszleteit. Mégis látunk törekvést a meiningenizmus igényességének érvényesítésére: a kolozsvári Nemzeti Szinház diszlete /Beczkói János munkája/ "vendégszerepelt" Szegeden és Nagyváradon; Pesten, Lehmann Mór műhelyében készült a Miskolcon, az Ungvárott és valószinüleg a Pécsett használt diszlet; Bécsből hozatta festőjét, Welsbacher Lajost Krecsányi a debreceni, egri, aradi előadás számára. A Kolozsvári Közlöny tárcairója, Sándor József sem talál nagyobb dicséretet E.Kovács Gyula rendezése számára, mint hogy: "Kivált a franczia forradalom scenájának tömeg-mozgása a meiningenieknek is becsületére válna." /33/ Fontos tartalék rejlett vidéken is a szinészi játékban. A Paulay-féle hősszerelmes-tragika-intrikus kiosztást a három főszerepben a vidéki társulatok is követték. A fővárosi színésznők /Jászai Mari, Fáy Szeréna/ szivesen vendégszerepeltek Évaként; a férfi főszerepeket a vidéki legkiválóbbak vállalták, mint Kolozsvárott E.Kovács és Szentgyörgyi István. Külön figyelemre méltó, hogy a Tragédia főszerepeiben olyan szinésznemzedék tagjai gyakoroltak a vidéken, akik utóbb nagy fővárosi karriert futottak be: K.Hegyesi Mari, Hunyadi Margit, Ivánfi Jenő, Somló Sándor stb. Az ember tragédiáján ak részletes, korszerű monográfiája a színháztörténetben még várat magára. Közölt adatainkból most csupán az elsődleges következtetéseket vontuk le. Adattárunk is nyilván bővithető a regionális közgyűjtemények állományának feldolgozásával, a helytörténeti kutatás bevonásával. De a Tragédia 1884 és 1886 közötti sikersorozatából máris igazolva látjuk Hevesi Sándor félmondatos utalását, amelyet ő - nyilván gyermekkori emlékeinek hatása alatt - 1928-ban tett, kisérletet téve a Bánk bán átdolgozására és népszerűsítésére: "... ebből a drámából is ugyanolyan sikerű darab legyen, mint amilyen Az ember tragédiája v agy mint például az Aranyember. " Mert valóban: Madách müve és a Jókai-dramatizálás egyazon évben, 1884-ben és hasonló sikerrel került a vidéki színpadokra /34/. Sőt a siker forrásai is azonosak: a népszerűsített irodalmi értékben, a szinpadi látvány többé-kevésbé megvalósított, de a szokásosnál nagyobb mértékben és a jó szinészi alakitások lehetőségében.
