Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)
Függelék. Színház- és drámatörténeti dokumentumok - dr. Németh Antal levelezése Gordon Craiggel és Alexander Tajrovval
Mr Alexandre Tairoff MOSZKVA Kamara Szinház Igen tisztelt és kedves Uram! Őszintén sajnálom, hogy csak most tudok válaszolni közvetett meghívására, azonban csak most érkeztem haza Budapestre, külföldön utaztam egy nagyobb színháztörténeti munkám előkészítésével kapcsolatban. Jól esett, hogy a római együttlét nem mult el nyomtalanul és megemlékezett rólam. Engedje meg, hogy utólag csatlakozzam azoknak a szinházi embereknek nagy táborához, akik Önt üdvözölték szinháza fennállásának második évtizede alkalmából. Remélem, hogy még évtizedekig tevékeny és eredményekben gazdag munkát fejt ki a moszkvai Kamara Szinház élén, amely szinház már eddig is beirta mindörökre nevét a szinház egyetemes fejlődésének történetébe. Sajnos, ha Pesten ért volna a szives meghivás, akkor sem utazhattam volna el az ünnepségekre, mert anyagi helyzetem sajnos egy ilyen nagysza7 básu utat nem tesz lehetővé. Most egy magyar nyelvű szinházi világtörténeten dolgozva, csak azokba az államokba tudok ellátogatni, hogy helyszini kutatásokkal tegyem teljesebbé és eredetivé könyvemet, amely államok tudományos kutatóintézetei ezt munkát megkonnyitik a számomra. Engedje meg, hogy e sorokkal egyidejűleg postára adjam egy világkarrier előtt álló nagy magyar drámai költemény, Madách Imre "Az ember tragédiája" cimü müvének szinpadi pályafutását ismertető munkámat és emlékeztessem arra, hogy e drámai költeménye Rómában személyesen voltam bátor német fordításban átadni Önnek. Talán volt ideje elolvasni azóta is nagyon örülnék, ha megimá véleményét és gondolatait erről a különös szinpadi alkotásról. Most elküldött könyvem ennek a drámának az ötven éves színpadi múltját tárgyalja és bár magyar nyelven Íródott, a könyv végén található német, francia és angol nyelvű kivonat lehetővé teszi müvem kivonatos áttekintését. Még egyszer minden jót kívánok Öh és szinháza számára, levelét érdeklődéssel várva, maradtam megkülönböztetett tisztelettel: