Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)
Mályuszné Császár Edit: Egy polgár, magasba ívelő pályán
Olvasott jobb és rosszabb színmüveket, idegen és elgondolkoztató emberekről, szokásokról; különös élethelyzetekkel ismerkedhetett meg. Elképzelte magának az olvasott hősök külsejét, életmódját. A következő lépésnél felismerte, hogy a társulat legtöbb tagja mindezeket alig mérlegeli, tán maga az igazgató sem, a szinészi megformálást a tapasztaltabb tagokra egyszerűen ráhagyja /ez különben általános szokás volt/, a kezdőket is csak felszines utasitásokkal látja el. Tizennyolc éves korára fel kellett fedeznie, hogy fölébe nőtt környezetének. Ez a meggyőződés és a jellemében rejtőző szivósság tartotta meg választott pályáján. Kezdetben nem mérhette még fel személyisége és a szinpad viszonyulását. Remélhette, hogy magasabbra nő, hangja ércesebbé válik, a sok olvasás és a gyakorlat meghozza számára a nagy színész szuggesztivitását. A vidéki együtteseknél szorgalma és eszessége valóban előrevitte, kapott /9/ hősi szerepeket is, bár imitt-amott megjegyezték, hogy nem erre termett. De egy átlagos vándortársulatnál akkor is kiemelkedett a többiek közül, ha nem volt a színpadi hősök mintaképe. 1858-ban már Szegeden és Szabadkán, Havi társulatánál találkozunk vele, mint színésszel, rendezővel, titkárral - totumf ac-kal. Havi vele irat ja hivatalos leveleit; igy kerül közelebbi kapcsolatba Nemzeti Szinházi nagyságokkal, egyebek közt magával Egressyvel. Egy adott pillanatban mindezek a megbízatások értékessé válnak sorsát alakító ügyes kezében. - Valószínűleg azért vette feleségül a nála jóval idősebb, "több kapitulációt megért", de - kivált Kolozsvárott - népszerű tragikát, Gvozdanovits Júliát /Polákovicsné, majd Jánosiné/, hogy az adott társulaton belüli pozícióját erősítse. ^ 10 ^ Ugyancsak kolozsvári éveiben - ezek nyárideje brassói, debreceni, kassai, miskolci, nagyváradi tájolásokkal telt - ismerkedett meg az erdélyi közönség kedvelt "társalgási" színésznőjével, Prielle Kornéliával. "Cornelia, az elegáns", ahogyan a pesti zsurnalisztika később tisztelte, egy máramarosszigeti szegény iparos legidősebb gyermeke volt. Bevezetését a jó modor, kultúra és franciás izlés világába Kuthy Lajos iskolájában nyerte el. Paulayhoz hasonlóan, ő is rendkivül értelmes és törekvő lehetett. A világot némi iróniával szemlélte, ezt azonban nyilván veleszületett humorérzékének köszönhette. Nem volt szép, de finom volt; minden bizonnyal hiányzott belőle Florence Nightingale szamaritánus hajlama, de rokonaihoz és barátaihoz melegen ragaszkodott. A kolozsvári időktől fogva az utóbbiakhoz sorolta Paulayékat is, barátsága a házaspárt holtáig elkísérte. A hatvanas évek legelején Prielle végleg a Pesti Nemzeti
