Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/

is - összekapcsolódik két helyszínnel és két időviszonnyal; 1« a jelen - ahol Henrik megálmodja a multat - Franciaorsaág ahol katonaként állomásozik. 2. a mult - amit megálmodik a hós - Lengyelország, az otthon, a család világa. E tudati és téridősikok állandóan és egyszerre jelen vannak a drámá­ban. Látszat és valóság viszonya tehát már a kezdet kezde­tén valamiféle "kilebegtetett" ábrázolást nyer, de azért é­rezzük erősebben, hogy mi az álom és mi a valóságos szituá­ció, mert Henrik szövegei igen határozottan jelzik ezt a kettősséget. A dráma végén azonban itt is bizonyos összemo­sódás figyelhető meg, éppen Laci halálával kapcsolatban. Ugyanaz történik mint Pirandellónál: a játék-halálból valós halál lesz. Az a különbség, hogy itt egyértelművé válik a látszat uralma, tehát akcióként és szövegszinten is kifeje­ződik ez, mig Pirandellónál csak szerzői utasitásban . A má­sik különbség e látszat értékének megitélései között áll fenn. Mint már korábban szóltunk róla, Pirandello kényszerű, de mentsvárként fogja fel a szerepet, Gombrowicznál börtön a látszat, a Forma hatalma. Genet A balkonjában látszat és valóság problematikája még áttételesebben jelentkezik. Nála érvényesül leginkább a különben Pirandello művészetére is használt kifejezés: a tükrök színháza• "Genet tükörjátéka - amelyben minden látszólagos rea­litás látszatként, illúzióként lepleződik le, amely illúzió­ról viszont kiderül, hogy ismét csak része egy álomnak vagy illúziónak és igy tovább a végtelenségig - irói fogás a lét alapvető abszurditásának, semmisségének feltárására." 49 A tükör e két szerzőnél szövegszinten is többször meg­jelenik, mint az individum magakeresésének szimbóluma. Az egzisztencialista drámairók előszeretettel használják a nárcisztikus öntetszelgés, az egyén öntudatának és önéivé­zetének e jelképét. /Elég itt Camus: Caligulájára utalnunk/ És tényleg, Genet-nél már a diszlet is a tükrözés e furcsa játékára épül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom