Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/

hagyományban a szoknyák köriil legyeskedő királyi fenségen éppen a szoknyák igyekeznek kifogni. Ennek az idilli, áltörténelmi tréfáknak a hangulatában /és csaknem egyidőben fogant, 1901-ben A azelistyei asszonyok/ Mikszáth is ezt a Mátyást ábrázolja. Igen, de regényben még elolvasván, nem tűnt oly szentségtelennek, mint igy a szinpadon. Mert Petronella, Bródy müvének okos lánya egyáltalán nem okos /vagyis inkább okosabb, asszonyi 'értelemben/ és elvállalja a király kénye-kedve szerint való szolgálóleányságot

. Vele tart hát, felülvén a királynak lovára és felültetvén egy jóérzésű öreglegényt, meg egy önhitt iffju-t. A darab, mesés hihetetlen történetében már ott érződik a későbbi /vagy inkább korabeli Hamupipőke séma/, az Üvegcipők hamisitása, a főnök és beosztott divatos szerelmi-kliséje. A legérdekesebb a mesebeli történethez illő nyelvezete /amely népnyelvi fordulatokban és tréfás madárnyelvi játékosságban emeli a darab játékosságát/, de az egyszerű varróleánykával lovon távozó király, /egy hamis nosztalgiát szolgál ki. Ez nyugodtan számithatott volna a kor varrókisasszonyainak tetszésére, és ha nem Mátyás "diák" lett volna az a bizonyos királyfi, akkor e tetszés zöld utat kapott volna a hivatalos "közvéleménytől". A műnek abban van a különlegessége és az értéke, hogy bizonyitja Bródy gazdag nyelvi fantáziáját, stilroraantikus kisórletezőkedvét, szimbolista-naturalista útkeresését a történelmi mult idillikus útvesztőiben is. A másik két "idill"-jét csak nagyon szűkszavúan emlitjük. A Lajos király válik

ban helyenként melodramatikus megoldásokkal és kissé népszinmüves fordulatokkal él. Az éppen kolostorba vonulni kész Mária királynőt visszahódítja /a meglepetés kedvéért a királyi férj/ Lajos, igy szólván hitveséhez: "Adj egy csókot, rózsám, búcsúzóra!" A Bethlen Gátfor'korát s a gyulafehérvári fejedelmi kastélyt idéző kései reneszánsz történet,

A fejedelem a legkevésbé idilli. Igazi egyfelvonásos dráma, tragikus színekkel, semmi mesebeli csúfoló, babérszaggatás. Az első bibliafordítások nyelvezetét és a korabeli népnyelvet használja föl stílusbravúrként, Móricz Zsigmond Erdélyének hangulatát előlegezi. /Tudjuk, Móricz is irt hasonlatos egyfelvonásost az Erdély mellékterméke-