Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/

Drámatörténet és dramaturgia; a mesejáték műfaj elméleti megközelítése A századforduló mesejátékainak drámatörténeti előzményeit a romantikában és az ujromantikában keresve több drámatörténeti összefoglalást kell átlapoznunk, hogy témánkhoz csak utalásokat is találhassunk, A korabeli kiadványok közül Vér* , 1 tessy Jenő müvét forgathattuk haszonnal a romantikus magyar drámák közt keresvén a magyar mesejáték "ősét". Majd Lukács Györgynek az 1906/7 telén irott, de csak 1911-ben megjelent pályadijas összefoglaló monográfiáját: A modern dráma fejlődésének története cimü munkáját tanulmányozhattuk haszonnal. Az utóbbi földolgozás XV. fejezete foglalkozik a magyar drámairodalommal, mig előző fejezetei a bevezető elvi kérdések után, a világirodalmi összefüggésekre világitanak rá. Máig érvényes Lukácsnak az a megállapitása, hogy Hebbelben látja a modern tragédia megalapozását s Ibsen drámakisérletében a modern dráma csiráit, igy jutva el a naturalista törekvéseken és az ebből való kiutakon át, /az impresszionizmus és liai naturalizmus törekvésein keresztül a ma - értsd, a századelő - drámáinak "drámai

11 helyzetéig. Igy találunk vonatkozó utalásokat a mese-dráma műfajára is. Pontosabban ő sem nevezi mese-drámának a mesedrámát, hanem lirai vagy mondadráma névvel illeti, s gyakran rokonitja az álomképek elvágyódásának kifejezésével. Ez a nem tragikus dráma, amint másutt kifejti elméletileg is, a "románc

" esztétikájában. Hauptmann Hanneléjének "modern pátoszát", mint stilusproblémát mutatja meg, s Maeterlinck dekorativ stilizálásában felfigyel a ballada és a dráma összefüggéseire és értékeire. Igy mutatja ki a dekorativ lira és uj pátosz lehetőségeit pl. D'Annunzio színmüveiben, akinél még intenzivebben mint Ibsennél, "festőivé válik a modern élet"^, és ezzel bizonyitja