Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Elbert János: A világ drámairodalma a Nemzeti Színházban

A téma termesze te sen jelenvaló. Ha felütjük a Nemzeti Szinház megnyitó évadának műsorrendjét /rajta már megannyi külföldi bemutató sorában Dumas, Seribe. Fredro, Schiller, Victor Hugo, Lessing darabjaival, Shakespeare Lear királyá val, Calderón Az élet álomj ával/, ha a Gyulai Pál ál­tal klasszikusan megfogalmazott hármas miisoreszményre /a klasz­szikus és kortársi világirodalom, valamint a magyar dráma egy­ségére/ gondolunk vagy ha a közel másfél évszázad gyakorlatán tekintünk végig - az eredmény talán közhelyes, de elégszer meg nem fogalmazható igazság, amelyet egyik irónk így fog formulá­ba: "A szinház csak akkor lehet a nemzet színháza, ha egyben a nemzetek színháza is lesz. M Az 1945-tel kezdődő uj időszakban megnőtt a műsorra kerülő világirodalmi müvek válogatásának jelentősége. A tájékozódási igény, a tudatosabb közművelődési törekvés eleve igy követeli ezt. S napjainkban egyre világosabban érvénesül az a tény, hogy amennyire igaz ugyan, hogy saját nemzeti dráma nélkül nem lehetséges nemzeti színházművészet, másfelől csakis a magát a világdráma példáin és a világszínház szembesítésével újra meg újra kipróbáló, e folyamatban ujíra meg újra megújuló együttes maradhat eleven és korszerű* A repertoár felsorolása vagy akár széljegyzetéé kommentálá­sa, természetesen nem adhat arányos és teljes képet a szinház ós a világirodalom élő-eleven kapcsolatáról. Bár a kiváalsztás sokmindenről dönt s ma nem 147 bemutató sorakozik, mint 1837-ben, egy-egy alkalom jut csupán a külföldi drámának egy évad játék­rendjébe n. A mit mellett legalább ilyen jelentőségű a hogyan érvényesí­tése • Végülis nem a cím, hanem az előadás érvényesiti egy-egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom