Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Szántó Judit: Az új magyar dráma és a Nemzeti Színház
indokolatlanná teszi az el-elhangzó vádakat a hazai termés el hanyagolását illetően. Ebben a tekintélyes kínálatban voltak remekművek, kitűnő darabok, jé darabok és középszerű* sőt gyenge darabok is. /Az utóbbibél viszonylag igazán kevés./ Selejt azonban nem akadt soha. mint ahogy nem találunk a valóságtól elrugaszkodó, eszmeileg káros művet vagy Üres, öncélú kísérleti játékot sem. Ez a válogató munka szervesén hozzá tartozik a Nemzeti Színháznak, mint intézménynek és fogalomnak új, a mai körülményekre alkalmazott meghatározásához. A szinház vezetői több Ízben leszögezték: a Nemzeti Szinház meg különböztető jegyeit, épp a többi színházéval lényegében közös kultúrpolitikai küldetése miatt, elsősorban a negatívumok fejezik ki: igenis vannak darabok, amelyeket a Nemzeti nem mutathat be, stílusok, melyeket nem tehet magáévá, eszkőzök, melyekkel nem "élhet". Marton Endre, a szinház új igazgatójaként, a lényeget summázta: "Élő, okos, merész politizáló szinházat, amely felé a hagyományokon keresztül vezet az út", és ugyanebben a nyilatkozatban markáns megkülönböztetést tett "divatos és modern", illetve "avant gardizmus" és "anarchia" között. Ezfc a mércét a szinház akkor is igyekezett megtartani, amikor a hatvanas évek derekén, materiális és művészi okokból eredő válságon ment keresztül. Az egyik igazgató egy nyilatkozatban évi négy-öt magyar bemutatót igért. Ez a program nem valósult meg -szerencsére, tehetjük hozzá, mert drámairásunk helyzetét és lehetőségeit ismerve e szint mechanikus betartása egy színházra szükitve irreális és feltétlenül a minőség rovására megy - ami nem zárja ki, hogy egy-egy évadban a két épületben együtt ne születhetett volna valóban annyi bemutató, persze inkább a kivételt jelentve, semmint a szabályt. De ami a fő: az effajta mennyiségi mutatók másodlagosak. Egy ország színházi fejlődéséről, sőt, ezen belül akár egy-egy színházról évadok alapján Ítélni súlyos rövidlátás, amely igaztalan, sőt, káros következtetésekhez vezethet. Egy a fontos: az, hogy az új magyar dráma reprezentációja folyamatos legyen és eszme ileg-müvészí leg egyaránt a műsor középpontjában álljon; ez pedig nem elsősorban mennyiségi kérdés. És ha