Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Dr. Cenner Mihály: Opera és-népszínmű a Nemzeti Színházban
As operáához kissé hasonló sorsa volt a népszínműnek a Nemzeti Színházban. Ez a műfaj elsősorban a polgári közönság Ízléséhez és igényéhez igazodott, azokéhoz, akik az operát még nem értették és nem élvezték, a dráma pedig nem jelentett számukra szórakozást, holott társasági élet híján a szinházban kerestek szórakozást, ellentétben a főúri renddel, amelynek megvoltak egyrészt a szalonjai, másrészt neveltetésénél fogva az operát is élvezte. A népszínmű külföldi mintára, Bécsen át érkezett hozzánk, bár Itt teljesen magyar jelleget öltött. Népies elemeket találhatunk már korábbi vígjátékokban is, mint pl. Gaál József: A peleskei nótárius , vagy Jakab István: Falusi lakodalom , vagy a Szentpétery Zsigmond által magyarított Tündérlak Magyarhonban , de az igazi népszínmű megteremtőjének mégis Szigligeti Ede tekinthető. A Szökött katona /1843/, a Két pisztoly /1844/, a Csikós /1847/ tőrölmetszett magyar népi alakokat vitt a színpadra. Bizonyos szerepük volt a többségében németajkúi pesti polgárság magyarosodásában, s felhívták a figyelmet a falura és annak problémáira is. A népszínművekben váltak közkedveltekké Füredi Mihály /aki operaénekesnek is kiválé volt/, Hegedüsné Bodenburg Lina, később Blaha Lujza és Tamássy József. A népszínmű a maga paraszt-romantikájával felhívta a figyelmet a kirívó osztályellentétekre /Szökött katona/, az osztrák elnyomatás idején pedig a magyar zene és szinpadi tánc tiltakozás volt az elnyomás ellen, felhívás az ellenállásra és figyelmeztetés a magyar hagyományok Őrzésére. 1875-ben nyílt meg a Népszínház, helyet adva az addigi népszínműveknek, majd Blaha Lujza művészetén másodvlrágzásba borult a magyar népszínmű, s újabb negyedszázadon át szórakoztatta a pesti polgárságot. A Nemzeti Szinház a népszínmű és az opera kiválásával az ország vezető drámai színháza lett.
