Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Szilassy Zoltán: Dürrenmatt Shakespeare-adaptációi
löli az elhunyt császár elsőszülöttét, Saturninust, a császári méltóságra. Amikor ebből felfoghatatlan káosz és kegyetlenség keletkezik, abba Shakespeare-nél beleőrül, csakúgy, mint a parallel Erzsébet-kori hősök: Hieronymo és Lear. Dürrenmattnal becketti kisérettel veszi körül magát /1 féllábú, 1 félszemű, 2 lábnélküli/, és tudatosan bohóckodik . Ugyanekkor azonban egy brecht-i song is elhangzik az igazságról: "Igazság, ó Igazság, Zeusz tart ki téged, Igazság, Zeusz kent meg téged, Igazság, Zeusszal fekszel le, Igazság..." /IV. rész/ Brecht, DÜrrenmatt, Beckett és Shakespeare keveréke itt nagyon bizonytalan coctumot produkál. Titus Andronicus mármár emberfeletti tragédiája egynemübb kezelésmódot kivánna. Ha már a korszerüsités igénye mindenképpen munkál, elég lett volna Shakespeare-t Beckett-tel beoltani, ahogy Jan Kott tette Lear-interpretációjában. Vagy lehetett volna következetesebben vállalni a brechtizálást, avagy dürrenmattizálást. A kultúr-reminiszcenciákkal való gazdagitás sokkal szerencsésebb példája az, amikor DÜrrenmatt a hájas, primitiv epikureiste Saturninus császár alakját neroi nosztalgiákkal látja el. Kedvenc j-ophoklesze mellől nyilatkozik igy Saturninus,' elképzelt haláláról: "A legnagyobb költő huny akkor el Kit trónján Róma látott valaha." /VII. rész/ Shakespeare drámájának egyetlen túlélője Lucius, Titus Andronicus fia, és apja hagyományainak magasabb szintű folytatója, a drámavég császára. DÜrrenmatt őt is kivégzi, de korántsem logikátlanul, és a dráma zárószavait is átadja, gyilkosának, Alarichnak, a gót szövetségesnek. Ahogy Shakespeare-nél ez gyakran előfordul: nem a legigazságosabb,ha-