Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Szilassy Zoltán: Dürrenmatt Shakespeare-adaptációi
A János király egy ismeretlen szerző darabjának DÜrrenmatt szerint nem túl sikeres átdolgozása. A szinházat alaposan ismerő DÜrrenmatt kiváló rendezői fogással inditja adaptációját. Amikor felmegy a függöny, rájövünk, hogy a hagyományos három szinházi gong valami másnak bizonyult: három lefejezósnek. Ezután hallgatja meg János a francia követet. Atmoszférateremtésnek nem rossz, és ez még messze van a túlmagyárazástól. DÜrrenmatt következetesen rálicitál Shakespeare-re a nyers és pajzán elemek használatában: a "bawdy"-t jellegzetes és fontos korelemnek tartja. Eleonóra királynő igy reagál a franciák által közvetített trónigényre: "Arthur Plantagenet? A kicsi Arthur? Alig hogy totyog és nem kap cicit, S a kis pelenkás már ily nagyigényű?" /I. felv. I # szin./ János király mindjárt hosszas magyarázatba bocsátkozik arról, hogy miért kell elfogadnia a franciák kihívását. A nemesség nem fosztogathat kedvére, ezért morog és Arthurt pártolja. Az Egyház adót zsarol a békeidőben. A nép vak, csak a hadsereg egészséges. A főurak ellen nem indulhat, mert az testvérháborút jelentene, a franciák elleni háború viszont egyesíti a nemzetet. Viszont kihagy egy fontos utalást a Shakespeare szövegből, pedig éppen ez poentirozhatná saját elképzelését az Egyház-elleni jánosi törekvésekről: János: Monostor ink, apátságink fizessék e had költségeit. /I. felv. I. szin/ DÜrrenmatt rendszerint lenyesegeti a dekórum és a politikai retorika kívánalmainak megfelelő szövegeket Shakespearenél, de rögtön bőbeszédűvé válik, ha magyarázkodni adódik alkalma. A Fattyú és Öccse közötti örökösödési ügyben, Shakespeare-nél Robert csupán jrákérdez a végleges döntésre:
