Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Szilassy Zoltán: Dürrenmatt Shakespeare-adaptációi

I "Hozzánk már csak a komédia illik. A mi világunk eljutott a groteszkig, s egyszersmind az atombombáig, amint hogy Hieronymus Bosch apokaliptikus képei is groteszkek"

1 - vallja DÜrrenmatt. A groteszk, a távlatteremtés hozzánk legméltóbb eszköze, példázattá nemesiti a történeteket, mondja, s elképzelése szerint saját Shakespeare-adaptációiban "a dramatisait krónika példázattá alakult át: a polititika komédiájává." Óhatatlanul felmerül azonban a kérdés: mennyiben beszélhetünk "átalakulásról"? Ha ezek a "dramatizált krónikák" már a maguk idejében is a politika komédiái voltak, akkor nemigen kellett óket átalakítani, pusztán ellátni némi szövegmagyarázattal, és tetszés szerint megspékelni az eredeti szellemiség által keltett további asszociációkkal. Más szóval a kérdés: drámairól vagy inkább dramaturgi munkát kellett-e végezni Shakespeare elnagyoltnak tekintett tragédiáin, a János király-on és a Titus Andronicus-on? Látjuk, hogy DÜrrenmatt műfaji különbséget tételez. Ehhez járul még az ő sajátos Shakespeare-értelmezése. Talán éppen azért, mert nagyon jól ismeri a szinpadi konvenciókat, azok szellemében meglehetősen leszükiti a shakespeare-i ábrázolás lehetőségeit: "

Shakespeare-nól sehol sem szerepelnek nevetséges királyok, az ő korában be lehetett ugyan mutatni egy uralkodót vérszomjas fenevadként, de bolondnak soha. Shakespeare-nél csak az udvaroncok, kézmivesek, kétkezi munkások nevetségesek."-^ Nem célszerű ugyan terminológiai szőrszálhasogatásba bocsátkozni afelől, hogy mit jelenthet a "nevetséges", vagy a "bolond", annyi mégis világos, hogy DÜrrenmatt sémájábe igen kevéssé