Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Budai Katalin: Drámai monológ és szereplíra /Robert Browning/
Az olvasóban együttérzés és morális Ítélkezés /sympathy and moral judgement/ csap össze, s ez a hullámzás az élményt jelentősen fokozza. Ugyanis, bár morális Ítéletünkre vár a feleséggyilkos herceg kegyetlensége /My Last Duchess/, mégis le kell mondanunk arról, hogy tetteit, illetve azon indítékait, melyekről ő maga csak áttételesen ad számot, megérthessük. Lenyűgöző az elegancia és önuralom, mellyel a tárlatvezetést és a tragédiát egy szintre hozza. Ezért ideális főhősnek olyan valakit választani, akiben felemelő és kisszerű tulajdonságok keverednek, vagy akinek bűnössége úgy kerül felszínre, hogy alakja ennek tudatában is vonzó marad. Ilyen például a ravasz, irigy püspök /The Bishop Orders his Tomb... /, aki ugyanakkor kifinomult esztéta, vagy a bosszúálló márkinő, aki úgy gyilkos, hogy maga is áldozat / The Laboratory /. Browning szerepbe öltözése nem a rejtett azonosságok kifejezése. Mint maga irja: "elképzelt emberek önkifejezései, nem az enyémek". Mégis, választásai szerencsés egybetalálkozásai egy különleges erkölcsi alapállásnak, érzelmi és intellektuális állapotnak s együtt egy kor hangulatának. Browning, s ezt be kell látnunk, helyzetéből és hazai viszonyaiból adódóan nem került igazán szorongató választások elé. A költői megismerés és világértelmezés lehetőségéről, igaz, egy sajátos és a színpadi müvekhez igen bonyolultan kapcsolódó műfaj megteremtése kedvéért, lemondott. Halványuló hatásának oka, s az, hogy ma már kissé avíttnak tűnik - ebben keresendő. Azonban a lélek árnyékos zugainak felfedése a költészet eszközeivel: avulhatatlan érdeme. Babits Az európai irodalom történeté-ben szenvedélyesen dicséri Browningot: "...a legnagyobb pszichológ költő Shakespeare óta: Egészen belül akarja megfogni a lélek működését és azon nyersen versbe teremteni... Minden érdekelte! De igazában mindenütt az ember érdekelte: a belfiő ember! A _ 7 belső ember: rettenetes szörnyeteg." Talán Babits már kissé túloz is. Rajongása viszont igen árulkodó; a személyiség közvetett megszólamlási formáival ugyancsak vívódva, jó érzékkel reagál a költészettörténeti
