Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Budai Katalin: Drámai monológ és szereplíra /Robert Browning/

I. Drámai monológ és azereplira A műalkotásban az én eleve tárgyiasult formában jelenik meg. A megszólaló ember nem a maga partikularitásában van jelen, hanem hétköznapi, empirikus énje fölé emelkedik. Az egyes szám első személy már egy reflexiókon, önelemzések, belső dialógusok során kialakított személyiséget jelent. Ezért hiba lenne a lirai személyiséget az életrajzi személyiséggel mechanikusan azonosítani. /Természetesen ez a lehetőség sem zárható ki, de talán ritkábban vezet igazán nagy mű létrehozásához./ A tárgyiasitás, a minden egyes műalkotás létrejöttéhez elengedhetetlen objektiváció abban áll, hogy a tárgy magába szívja az ént, ami viszont "£tsüt" az őt kifejező tárgyakon. Az alkotás egyben önalkotás is lesz, a szervező alany autonóm személyiséggé növekedik. Ezek azonban ismert megállapítások* Felelevenítésükre csak azért volt szükség, hogy az ún* második objektivációs szintet rájuk építhessük* Ezt a nagyon modernnek tünő terminust Arany János használta. A népdal-imitálókról irja: "Ne akarjon minden költő népies lenni; de ki magát oly tárgyiassá képes tenni - mert kétszeres objektivitás kell hozzá - ám tegye.""

1

" Mit jelent a másodszori tárgyiasulás? Idegen magatartásba, idegen egyéniségbe /nemegyszer ismert figuráéba/, vagy jelképerejü hősbe, gondolkodói-érzelmi attitűdbe helyezkedést. Ezeknek motívum-, kép-, gesztus- és szcenika rendszerén keresztül idegen világokat járt meg a költő, mások élményét asszimilálja, hogy igy sugalljon személyes indulatokon túlmutató általános érvényű, a befogadó számára újra lebontható érzelmeket, gondolatokat.