Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

zésének szentelte, a harmadik rend Cidjét szerette volna megírni. Ideálja, a kereskedővé vált, s a polgári ideálokkal azonosuló nemesember. Ezt az angol példát már Voltaira is népszerűsítette X. Filozófiai levelében, de a XVIII. századi francia társadalomban egy nemesember elvétve adta csak fejét kereskedésre. A Filozófus kereskedő

t, azzal az ürüggyel, hogy a párbajt népszerűsíti, sokáig nem engedték bemutatni, végül azonban óriási sikere volt. Sedaine más darabjait is szívesen fogadta a közönség /Oroszlánszívű Richard

. Az ismeretlen zálog

. A szökevény . Maillard vagy a megmentett Párizs

, stb./. Legjobb barátja Diderot volt, aki Grimm tanúsága szerint igy szólt a drámaíróhoz: "Igen, barátom, ha nem lennél olyan öreg, feleségül adnám hozzád a lányom." Maga Grimm Shakespeare-hez hasonlította Sedaine-t, s leszögezte, hogy a filozófusok közül ő az egyetlen, aki a színpadnak, s nem a nyomdának irt. "Szerencsére te nem tanultad meg, hogyan kell frázisokat fabrikálni, te csak szavakat alkotsz; de micsoda tömegét az igaz, egyszerű és patetikus szavaknak, minden fajtából, melyeket szerencsésen és megfontoltan adsz szereplőid szájába! Egyetlen költő sem társitott még ennyi természetességet és árnyalatot ennyi egyszerűséghez és komikus erőhöz; egy sem érti úgy a szinházat, mint te." /34/ A XVIII. századi francia dráma másik jelentős alkotója Charles Colié volt. Darabjaiban /

Borban az igazság

. Özvegy stb./ igyekezett összeegyeztetni az erkölcsi mondanivalót a társadalmi valóság ábrázolásával, de mint rutinos szinpadi szerző, tisztában volt a feladat kilátástálanságával: "Az asszonyok azt követelik, hogy a vígjáték csak nemes, erkölcsös nemes- és nagylelkű, hihetetlen, regényes és lehetetlen jellemeket mutasson be; számukra semmi sem tűnik e téren túlzásnak. Éppen a legkevésbé valőszinü s a legnagyszerűbb erény, mely a legkevésbé található meg a természetben, hatja meg őket a legjobban; ugyanakkor viszont a drámákban csak egészen csinos gazembereket tűrnek csak meg, feltével, hogy szeretetreméltó bűneiket csak túlzott szerelemből követik el, magukon kivül,