Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

nek leginkább az élőkép felel meg, melyben Rousseau útmutatásai szerint megszüntethető a különbség szinészek és közönség között. Figyelemreméltó, bogy az élőkép műfaja rohamos fejlődésnek indult a forradalom, különösen a jakobinus diktatúra alatt, mig a dráma egyhelyben topogott. Diderot a Családatyában az eszményítés mellett a valóság ábrázolására is törekedett, ezért igyekezett kiiktatni az új műfajból a csodás elemeket: "A dolgok valóságos rendje is kinál, olykor példát rendkívüli események összetalálkozására. S ez a próba csodálatos ós csodás elem megkülönböztetésére. Ami a valóságban ritka, az csodálatos, ami lehetetlen, az csodás: a dráma nem tűri a csodát." /25/ A valóságban elvétve előforduló, csodálatos fordulatok a XVIII. századi francia polgári dráma nélkülözhetetlen kellékei. Diderot és követői azért nem mondhattak le a csodálatos egymásratalálásokról, a kipattanó titkokról, a félreértett levelekről és más, "romantikus" megoldásokról, mert csak általuk oldhatták föl a társadalmi valóság és az eszményítés követelményének konfliktusát. Az Erény csak csodálatos módon nyerhette el jutalmát: veresége ellenkezett volna az "erkölcsi haszon" elvével, sorozatos csodák segítségével bekövetkező győzelme pedig a komikum irányába hatott volna, s nyilvánvaló valószinütlensége révén gyengítette volna a nevelő hatást. Többek között ez a praktikus célokat szolgáló megfontolás eredményezte végül azt, hogy a XVIII. századi francia polgári dráma nem hozott létre maradandó alkotásokat. A XIX. századi realista polgári dráma útját ugyanúgy nem követhette, mint a shakespeare-it, mely a valóságot tükröző, s mégis korlátlan költői szabadság felé vezet. "A költő nem bizhatja magát teljesen képzelete szabad szárnyalására: bizonyos korlátokat tiszteletben kell tartania. A dolgok valóságos folyásának kivételes fordulataihoz kell szabnia magatartását, s ez a költő legfőbb törvénye" - szögezte le drámairói ars poeticáját Diderot. /26/ Ezért vált a legmagasztosabb eszményeket követő valamennyi XVIII. századi francia drámaíró az utókor szemében "tanítómesterré", mint Emil nevelője, aki Robert,