Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)
Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI
nagy fürtöt terem... S a végin ő is igy akarta. S te is. Amit beléd csempész a sors, az volt a dolgod itt...^ A tetteihez ilyen módon, az intellektualitás hitetlenségén keresztül viszonyuló hós nem tettei, hanem jelleme által válik megfogalmazhatóvá, mégpedig úgy, hogy a tettek és a jellem közötti különbözőség is állandóan hangsúlyozódjon. Jellemtanulmány, vagy Füst Milán kifejezése szerint királydráma a mü és nem jellem-tragédia. Nincsen egész embert hordozó tett, nincs egész embert megrenditő-megsemmisitő kollizió, ezért a drámán belül több kollizió is fellelhető, s ezek mind hasonló jelentőséggel birnak, egy lélek lobogásának állandóságáról vallanak. Henriket nem a cselekvés határozott eltökéltsége, hanem a mozgás állandó kényszere hajtja. Énjének legbensőbb magja ez a kényszer, minden megalázkodás és meghasonlás után is megmarad benne, mint motiváló erő: "A szépet szerettem, de szerettem a rútat is - s ha most meglökne még egy jó vihar még lángban állnék ám... T *^ 8 Szabadsága nem valamire való szabadság, nem tettekben megnyilatkozó akarat, hanem önmagáért való, az abszurd lót abszurditása ellen lázadó, valamitől való, a tudat által kialakított és fenntartott belső attitűd. Ahogyan a drámán belüli összeütközések medrét nem a történelmi analizis igénye szabja meg, ahogy IV. Henrik nem politikusi, hanem emberi magatartása által válik a dráma központi alakjává, úgy a többi szereplő hozzá való kapcsolódására is általában az ember magatartását helyeslő és megitélő, és nem a történelem-formáló tetteit gátoló-támogató viszonyulás jellemző. E kapcsolatok közül a leginkább feleségéhez, Berthához fűződő bomlik ki a drámában. Bertha a rendithetetlen, a változatlan bizonyosság Henrik élettel teli bizonytalanságával szemben. A hit a hitetlenséggel szemben, a mozdulatlanság az örök mozgással szemben. Egyet len szerepbe rögzült ember a szerepek sokféleségét fölvillantó Henrik mellett. A dráma erőssége lehetne, ha Füst Milán nem ejti ki olyan hamar a mozgás centrumából. Az ifjú Henrik jellemét, Henrik másik ellenfeléét szintén sokkal meghatározatlanabbul hagyja, semmint hogy az apjának méltó ellenpontja lehetne. Mivel a drá-
