Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

mondandója túlmegy ezen a problémán - magába olvasztja azt. Tett és tevőjének viszonyát kutatja úgy, ahogyan azt Pilinszky János Kőfal és ünnepély cimü versével exponálhatnánk a legérzékletesebben: A késszúrás mozdulata, s a kéz boldogtalan stációi után? A félbeszakadt dallamok, a csapzott ünnepélyek és az összekuszált csillár fényein túl? A fal előtt? A fal után? Mi is történik, mi is történik minden tettünk boldogtalan és irtóztató ideje alatt?

44 Senor Alberto hallgatása és vallomásai a tett irracionalitásának mélyeiről vallanak. A baljós nyaklánc, a délutánok hangulata, a néma barát alakja, mind-mind csupán külső tünetei annak az érzelmi folyamatnak, mely a tünetek újrarendezése során ismét a gyilkosság peremére juttatja a hőst. Az ügyvéd az, aki jobb hiján a tüneteket teszi meg valódi okoknak, mindent megmagyarázó és indokoló, motiváló tényezőknek, az "emésztő féltékenység" formulájában megfogalmazva a tett elkövetésének indokát. Ő az, aki racionalizálni akarja az alapvető irracionálist, a köznapiság vulgaritására forditja le Senor Alberto általa teljességgel beláthatatlan belső életét. Szüntelenül saját nyelvére forditja le védence szavait, pontosan követhető esetté akarja átalakítani a gyilkosságot, esetté, amit aztán ügyvédi kénye-kedve szerint forgathat. Senor Alberto magatartásában az a számára tűrhetetlen, hogy az nem hajlandó, saját érdekében sem föladni alapvető, tettében is megnyilatkozó, csak általa vállalható és vállalt énjét. "A titkaim nem különlegességük miatt azok, hanem, mert csupán az enyémek."

4-* - mondja ügyvédjének. Hiába akarja azonban kezében tartani a sorsát, akik valaha mellette voltak, sorra cserbenhagyják. Az Ítéletet már egy magányos, mindenéből kivetkeztetett lélek fölött mondják ki. Olyan ember fölötti i-