Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

technikáján keresztül jelenik meg előttünk. Ez az ábrázolásnőd világuk leglényegének felel meg, hiszen valamennyien csak pózaikban léteznek, s mint ilyenek, kitűnő tárgyai a komikumnak. De ez a komikum sem egyértelmű, nem bohőzatszerü, hiszen, ahogy azt Johanna kitartása, MÜhlstadt szent elhatározása is bizonyltja, önmaguk előtt halálos fontossággal bimak ügyeik. Mögöttük azonban semmi más nem húzódik meg, csupán a látszat •egőrzésének szándéka. Közös érdekük fejeződik ki ebben, hiszen egymásról és egymásnak táplált illúziók, pózok nélkül ők maguk sem léteznek. Johanna áhított zongorájáról is kiderül, hogy csupán a látszat fenntartásának eszköze kivan lenni, az újrakezdés hite fokozatosan lekopik a róla alkotott ábrándokból, mig végül már csak a "menteni a menthetőt" szerepét képes betölteni. Nincs menthető egyéb már, csupán a látszat. Johanna: Neked nem is kellene abbahagyni azt az ivást... /fordul Arthurhoz/. Miért is hagynád abba, ha egyszer élvezeted?... Egyszer él az ember - nem igaz? - Én osak jót akartam. Felhozhatjuk ide azt a bort... minek az a kocsma? És felhozod a barátaidat is... persze ők is hozzák a maguk részét.•• És mi szépen, boldogan, itthon mulatunk, táncolunk, a mi kis fészkünkben. - Nem igaz? - Hát rosszat akartam én? - Nézd, felgyújtjuk az ebédlőben azt a szép lila lámpát... Odakinn akármilyen idő van... Nem kell hazabotorkálni abban a nagy hidegben.•• Milyen előkelő lesz nálunk." Ákoska - A kispolgári lét drámája "Emlék apámról - meg kell iraom valaha -, amint mesélte, hogy vett ő nekem valamit, de amint hazafelé jött, hát, csak kipeg-kopog valami a háta mögött: egy cigánypurdé kínálkozott, hogy eljátssza a fia nótáját: - az lopta ki az ajándékot*"^ Ez a gyermekkori emlék magyarázza talán, hogy mikor azután megirja Füst Milán, 1925-ben, az Ákoska cimü egyfelvonásosban,