Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)
Kisbán /Bánffy/ Miklós: SZÍNFALAK ELŐTT, SZÍNFALAK MÖGÖTT Enyedi Sándor bevezetőjével
novics és egy modern keretű Párizs-játék. Minderről le kellett mondanom, amig intendáns vagyok, hiszen az Operaház reformja akkora föladat volt, ami egész embert kivánt. Most is emlékszem arra az órára, mikor először léptem be új minőségemben az Operaházba. Elsőben Mészáros igazgatóhoz mentem, aki azután levitt a szinpadra. Ott az egész személyzet összevolt csőditve. A nők persze mind bájmosollyal fogadtak, mindenik bizonyára arra gondolt, hogy ő "főzi meg" magának az új hatalmasságot. A fontosabb férfi tagok inkább rossz kedvvel és gyanakodóan. Nyilván azt gondolták: - "mit keres itt nálunk ez a gróf?" - hiszen rólam semmit sem tudtak és csak valami alkalmatlankodó okoskodót sejtettek. A Nemzetiben úgy hiszem nem volt ilyen tömeges bemutatás. A művészek jó részét amúgyis ismertem. Csak Tóth Imrével az intézet kiváló igazgatójával beszéltem előzőleg és biztositottam, hogy én a Nemzeti belső ügyeibe nem akarok beavatkozni, ezeket teljesen reá bizom, mindenben támogatni fogom, és csak azt az ellenőrzést fogom gyakorolni, amit eddig a Minisztérium végzett, hiszen én valójában az Opera válsága miatt lettem kikűldve és a Nemzeti az Ő kezében kitűnő vezetés alatt áll. Ezért kinevezésem estéjén csak az előadás során a szinpadon mutatkoztam be. A Császárnét adták. A főszerepet Váradi Aranka játszotta, aki később a feleségem lett. Őt személyesen nem ismertem. Szinpadon persze gyakran láttam. Első és óriási sikere a Vadkacsában el nem múló emlékem maradt. De most mikor felém jött, mélyen kivágott rokokóruhában, hajporosan és azon az ő egészen egyéni módján, ahogy kezét nyújtva a karja kilövelt felém, valami bűvöletet éreztem, ahogy a vast vonzza a mágnes, ami innen induló szerelmünk első sz imptornájaként hatott öntudatlanul reám. Vékony volt és mégis telt. Sima válla, kissé csapott nyaka, mint a csiszolt márvány mindenütt jelezve az izmok idomait, és mégis átsimitva ragyogóan, a szerelemre érett lány igéző varázsával. Milyen régen volt és mégis milyen élő emlék! Nem is foglalkoztam a Nemzeti ügyeivel, hanem visszatértem az Operához. De itt sem avatkoztam be semmibe, csupán figyeltem és tanultam.
