Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Kisbán /Bánffy/ Miklós: SZÍNFALAK ELŐTT, SZÍNFALAK MÖGÖTT Enyedi Sándor bevezetőjével

tarn. Gegenbauer kitűnő tanár volt; akármilyen akadémián bevált volna. Mikor elkerültem innen és bele jutottam léha éveim forgatagába, azt is abba hagytam, ahogy a festést, de az a kevés ismeret, amit szereztem mégis tovább lappangott bennem. Azt hiszem Zichy Margit kérdezett meg egyik délutánon, hogy vállalnám-e az intendánsi állást. Nagyon váratlanul jött ez számomra, mégis nem sokat haboztam. legkorábbi fiatalságom óta vonzott a szinház. Alig 18 éves koromban már elkövettem egy rövid és igen rossz kis vigjátékot, amit itt Kolozsvárt mi műkedvelők elő is adtunk nyilvánosan. Náday, aki akkor itt vendégszerepelt, tanitotta be és ő játszta az egyik szerepet, és én a másikat. Mint egyetemi hallgató minden este a színházban voltam; azt képzeltem, hogy szerelmes vagyok Küry Klárába; sok szinésszel is összeismerkedtem. Kovács Gyulával,aki a legjobb Lear király volt mindenki közül, akit valaha láttam; Hegedűs Gyulával, Ráthonyival. Mindig ott bujkáltam a szinházban vagy a szinpadon, sőt egypárszor, délutáni előadásokon passióból még statisztáltam is. Azért csak délután, mert olyankor nem jártak ismerőseim a szinházba. Mégis egyszer megjártam ezzel. A Kacsó leányok, Kacsó Pongrácznak, a "János vitéz" szerzőjének nővérei, egyik délután ott ültek a földszinti proszcenium páholyban. Megismertek és akkora tapsban és ünneplésben törtek ki, hogy majd kiestek a páholyukból. Kénytelen voltam elmenekülni a színpadról, hiszen*az képtelenség, hogy egy statisztát éljenezzenek és nem a primadonnát. Nem sokkal később már Budapesten is fölléptem a budai Várszínházban. Seribe "Az Attaché" cimü vigjátokát adtuk. Ekkor is Náday tanitott be. Ebben én a főszerepet játsztam. Minthogy nem illik dicsekedni, hát csak annyit mondok erről, hogy az öreg Keglevich István, aki azelőtt nem sokkal nyitotta volt meg a Várszínházát, a premiere után azt mondta nekem, hogy azonnal szerződtetne, ha vállalnám. Persze nem vállalhattam, hiszen atyám ezt soha meg nem engedte volna. Mégis nagyon jól esett ez, hiszen Keglevich nem volt udvariaskodó ember és sohasem mondott olyat, amit nem hitt valóban. Márpedig, aki egyszer bekerült a szinház varázskörébe, az