Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)
Feldmár Terézia: A magyar drámaírás válsága/Egy irodalmi vita tematikus ismertetése/
Lengyel Menyhért Tájfun járól, éa Molnár Ferenc Liliom járói irt, 1927 legnagyobb sikerei Caató Kálmán Te caak pipálj Ladányi , Zilahy Lajoa Fehér azarvaa . Molnár Ferenc Játék a kastélyban , Szenea Béla Nem nőaülök éa Fodor László Diazelőadáa c. müvei, valamint Haraányi Noazty fiu-adaptációja voltak. Mohácai nem akar aem értékelni, aem öaszehasonlitani, pusztán annyit jegyez meg, hogy "a Fehér szarvas az, amelyről ugy érzem, nem lehetett voln 1910-ben megírni." /268. old./ Összehasonlításra, értékelésre mi sem vállalkozhatunk ebben a dolgozatban. A felsorolás önmagáért beszél: az 1910-es sikerek a magyar drámatörténetben feltétlenül számontartott, sőt, értéket képviselő alkotások /a Liliom pedig egyenesen színpadra kívánkozik 1978-ban is/. Az 1927-ben jegyzett színpadi müvek emléke, amennyiben fennmaradt, akkor is inkább - a Molnár-darab kivételével - intő példaként a későbbi korok szerzői számára. A Fehér szarvas pedig - szerintünk - pusztán a Trianon utáni Magyarország politikáját népszerűsítő, rosszízű aktualitásával "lóg ki" a sorból. De épp ezért nem érthetünk egyet Mohácsival abban, hogy e müvek akár 1910-ben is íródhattak volna. A magyar dráma /és az egyes szerzők/ fejlődésében a Tanácsköztársaság bukásával ugyanis súlyos törés következett be. Mint ahogy Nagy Péter irja a magyar századelő legjelentősebb drámaíróinak pályáját végigkísérő könyvében: "...ami a magyar literaturában a századfordulótól a forradalmi remények brutális végéig, 1919 őszéig lezajlik, a magyar drámairodalomnak is ... fontos és fényes korazaka volt... tizenkilenc után olyan mértékig megváltozik a politikai-szellemi légkör az országban, hogy az akkor dolgozó drámairók már mind szinte uj emberként jelennek meg." Azért idéztük mégis ezt a Mohácsi-kitételt, mert konkrét formában fogalmazza meg a vita résztvevőinek egyöntetű véleményét: a kortárs magyar dráma nem ábrázolja korát, "... a drámaírás elmaradt az élet mögött, mert nem tudott és nem mert olyan kegyetlen lenni, mint a valóság ... elmaradtunk a Shakespeare által felállított, szabálytól: a színpad többé nem a ma rövid * Nagy Péter: Drámai arcélek. Szépirodalmi, 1978. 243* old.
