Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Peterdi Nagy László: A "szegény színház" ma

tul a különböző vallásokat, jd példa erre a régi görög szinház, amely sok szempontból az államvallás és állami propagandagépezet szerepét töltötte be. Csakhogy annak a gépezetnek a mozgatója egyáltalán nem az istenhit, hanem a pillanatnyi államérdek volt, amely hol ezt, hol azt a szerzőt, ill. műfajt tolta előtérbe. "Ugyanazoknak az isteneknek a halálát a régi görögök megnézték egyszer tragédiában, egyszer komédiában, aszerint, hogy hittek-e még bennük vagy sem" - irja Marx. A szinház később is szabadon felhasznált minden gondolati rendszert, ha az eléggé benne van a társadalom tudatában, ha közérthető. Tudjuk, hogy a görög mitológia és dráma a hellén társadalom pusztulása után is még sokáig játszotta az európai népek szellemi életében ezt a szerepet. Ilyen közös normativ rendszer volt a középkorban a Biblia, amely felhasznál olyan ősi mitoszokat is, amelyekben eredeti jelentésük szerint akkor egyébként eretnekség lett volna már hinni. Az Erzsébet-kori angol szinházban az olasz reneszánsz világa játszott ilyen szerepet. Teljes otthonossággal mozgott a kocsmaszinpadokon a sok idegen nevü hős és még Hamlet is, a dán királyfi, mert történetét ugyanolyan jól ismerték, mint a "rózsák háborúja" nemzeti legendáját. A francia klasszicizmus szinházában ugyanezt a szerepet játszották a hangzatos nevü görög és latin hősök. Az 1930-as évek szovjet atmoszférájában Jevgenyij Svarc példája mutatja ezt, akinek darabjai attól zseniálisak, hogy az irodalmi-szinházi köznyelv talán legalsó, de legszélesebb rétegéből, a Grimm-mesék közismert hőseiből, a német romantika fantasztikus világából alkottak aktuális politikai szinházat. A modern szinház is szüntelenül keres egy átfogó, közérthető jelrendszert, amelyhez szervesen kapcsolódhatnék. Mejerhold és Brecht először a Távol-Keleten, majd az európai nagyvárosok utcáin kereste ezt, a proletárforradalom vérpezsditő színjátékában. Akik a társadalmi küzdelmekben nem találták meg a helyüket, mint Craig vagy Artaud - és mai követőik -, azok egy elvontabb, időtlenebb "világközegben", az iráni pusztákon és