Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - II. Adalékok a klasszicizmus angliai változatához. John Dryden Troilus és Cressida feldolgozása

ellentétben az irracionalitást megpróbálta a racionalitás vakolatával elfedni, és nem volt hajlandó rákérdezni magára a létre. Ez észrevehető drámai-dramaturgiai következményekkel járt. A háborút hősinek állitotta be, de igazi konfliktust nem tudott teremteni, s ezért az ellentétek a puszta moralizálás sikján csapnak össze, Shakespeare minden moralizálást üres fe csegósnek tekintett ebben a világban - Dryden mindent komolyan vett, s a dráma világát erre a látszatra épitette fel. Tisztában volt viszont azzal, hogy öt felvonáson keresztül csakis hamisan lehet a háborúról moralizálni, s ezért szükségszerűen duzzasztotta fel a szerelmi szálat, ami a shakespeare-i drámában csupán egy, de nem megkülönböztetett szál volt, Dryden a morális alapállást végülis a szerelem tárgyalása és bemutatása révén próbálja igazolni. Egyfelől ugyanis a szerelemnek mindenképpen szerepelnie kell /hiszen a cim Troilus és Cressida szerelmét igéri/, másfelől pedig a moralizálás szükségszerűen vonul vissza olyan területekre, amelyeket objektiv összehasonlítási alap hiján nehezebb földeríteni. /Könnyebb a barátságról, szerelemről, hűtlenségről stb. moralizálni, mint a háború áldozatairól, egy politikai-történelmi rendszer véres valóságáról - éppen azon szférák intim, privát és kézzelfogható objektiváció nélküli jellege miatt./ Az a tény, hogy Shakespeare-né 1 az első három felvonásban csak két jelenetben esik szó a szerelemről, itt pedig ötször, azt jelzi, hogy a szerelemnek itt alapvetően megváltozik a funkciója - azon egyszerű fogás révén, hogy többször van szem előtt, A szerelem révén próbálja Dryden a háború hősiségét, igazságát igazolni, és fordítva: a hősinek, fontosnak beállított háború fényében egy szerelem is lehet tragikus, hősi, szubsztanciális. A Dryden-féle változat erről szól, azonban a technikai-dra maturgiai megoldás csillogása, gördülékenysége sem takarja el azt a tényt, hogy az író az ürességet fújta fel mély problémává, s a darab végi halálsorozat voltaképpen kipukkasztotta ezt a léggömböt, bebizonyítva annak ürességét. A két szerel-