Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

JEGYZETEK 1. A drámát elemezzük, nem pedig létrejöttét, korabeli fogadtatását stb. Ezért eleve nem térünk ki olyan kérdésekre, hogy az 1609-ben keletkezett darab mennyiben a korabeli szinházi háborúskodás allegóriája /Fleay: Life of Shakespeare, 1886.; W. Elton: Shakespeare's Portrait of Ajax in Troilus and Cressida, PMLA LXIII, 1948/, mennyiben vonatkozik olyan konkrét politikai eseményekre, mint Essex és Southampton sorsa /W. Poel: Shakespeare in the Theatre, 1913; J.D. Wilson: The Essential Shakespeare, 1932/ és mennyiben tükre a költő személyes életének, a Dark Ladyvel való kapcsolatnak /George Brandes: Shakespeare, 1898; F. Harris: The Women of Shakespeare, 1912/. 2. Ez azt jelenti, hogy egy szinpadi megvalósítás kizárólag a mindenkire kiterjedő irónia segítségével válhat tartalmas előadássá. Mivel a jelen dolgozat elméleti jellegű, nem pedig egy megvalósult előadás elemzése, ezért ugy véljük, hogy az elmondottakon tul szószaporítás lenne az egyes szereplők magatartásának mikéntjére kitérni - pl. Paris és Helena vagy Thersités és Patroclus stb. viszonyára, ugyanis ennek csak a szinpadraállitással párhuzamosan, azzal gazdagodva és azt gazdagítva lenne értelme. 3. Ebből a szempontból mindegy, hogy a két szerelmesnek tudomása van-e erről, vagy önkéntelenül igazodnak a világhoz; a szerelem minőségén ez semmit sem változtat. 4. Példák révén meggyőzően bizonyítja ezt C.B. Young, vö. Shakespeare: Troilus and Cressida, ed. by J.D. Wilson, 1963. 5. JanKott: Kortársunk, Shakespeare, Bp. 1970. 98. o. 6. W. Hazlitt: Works, 1930. IV. 22. o. 7. Ezáltal nyert jelentőséget Troilus szerepe a trójai tanácsban: Nem mérhetjük minden tett igazát Azzal, hogy mint formálja a siker. /II/2/ 8. Achilles panasza előlegzi a Jakab-kori drámák hasonló hangulatát. Webster Amalfi hercegnőjében pl. Bosola igy sóhajt fel: A csillagok teniszlabdái vagyunk csak, S arra szállunk, amerre ők ütöttek. 9« Hegel: Esztétika, Bp. 1974. 389. o. 10. vö. F.S. Danby : Two Natures in Shakespeare, London, é.n. 11. vö. Csetneki Gábor: A nagy shakespeare-i svindli, Bp. Színháztudományi Szemle, 2. szára, 21-133. o.