Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)
Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida
felv. 3. j. -az idézeteket mindenhol Szabó Lőrinc fordításában közöljük./ Ennek következtében a szereplők közötti különbség a manir, etikett különbségére szűkül. /Egy rendezés kiválóan felhasználhatja ezt./ Ez azt jelenti, hogy lényegileg azonosak, hiszen ugyanazon a helyzeten belül a puszta etikettben való különbség valójában nem különbség: mind ugyanarra a dologra vonatkozik, más-más oldalról. Az etikett nek akkor lesz igazán megkülönböztetett szerepe, amikor a lényeg elveszett, megfoghatatlan lett - azaz amikor az etika elvesziti alapvető funkcióját. /Emlékezzünk a Hamletre: a királyi udvarban például Polonius és Osrick között kizárólagosan a modor, etikett teremt különbséget, mivel az adott helyzetben a lényeget illetően vakok; án Hamlet és Osrick között nem az etikett, hanem az etika alkot szakadékot./ Shakespeare kiválóan vette észre az etikett és puszta manir ürességét, s ezt minden szereplő - helyesebben az ábrázolt világ - esetében felhasználta, azaz e világ lényegévé a lényegnélküliséget tette. /Nagyszerű, és rendezőileg jól felhasználható pl. az a jelenet, amikor a foglyul ejtett Antenort a görögök visszaadják a trójaiaknak: a hosszú udvariaskod ások közepette senki sem szól vagy gondol arra, hogy egyfelől Antenor személyében - Calchas szerint - a trójaiak egy stratégiailag fontos embert kaptak vissza, másfelől pedig hogy ellenségek állnak szemben. Antenort senki sem veszi észre, s a szembenállók egymást túllicitálva udvariaskodnak. Nyilvánvaló, hogy mást nem is tehetnének; az értelmetlenségre és ürességre épült világnak nincsen szüksége a tartalmi dolgokra./ A trójai háború középkori lovagi világa ugyanannyira formális és külsődleges, mint a görögök durvasága, nyersesége, földhözragadtsága. A drámában egyik sem kérdőjelezi meg az adott világot /Thersités kivételével, akinek azonban a világhoz való pusztán negativ viszonyulása a lényegen semmit sem változtat/, azaz mindenki kizárólag a jelenségszinten botorkál, s itt zajlanak le azok az összetűzések, amiket semmiképpen sem nevezhetünk konfliktusoknak. A drámában ábrázolt világ statikus homogeneitása szükségszerűen azzal a következménnyel jár együtt, hogy a dermedt ál-
