Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/
örömteli és a szomorú, egy újfajta, s látszólag lehetetlen igazságban egyesül. Mintha a Lear király és Athéni Timon kompozicionális és mögöttes tapasztalatai nem állnának szükségképpen ellentétben a happy-enddel, hanem ebben érnék el teljes beteljesülésüket. Innen származik a lélegzetelállító meglepetés, a csoda és reveláció az újra-találkozáskor, és a csodatevő Cerimon hathatós bemutatása." 10 Ezt a moralitás-koncepciót fogadja el Kéry László iss 'A módszer inkább az erkölcsi tanítómesteréé, nem a realisztikus drámáé. Probléma nélküli állhatatosság Marinában, hirtelen megtérés a "bűnösök* részéről: mintha a moralitások szelleme éledne újjá." "A tanulságnak ez a morális-vallásos szellemű levonása figyelmeztet a darab 11 egyik fő gyengéjére..." . 12 A mirákulum-koncepciót P. D. Hoeniger fejti ki. Módszerével a korábbi, Anglia-szerte ismert, a szentek életével foglalkozó mirákulumok és a Pericles rokonságát mutatja ki. Meggyőzően bizonyit ja korabeli "népi vallásos dráma" lehetséges hatását, s felfogása szerint a Pericles laicizálódott, világivá alakított mirákulum. A populáris sz inját szás, az egyházi liturgia, a különböző állami ünnepségek liturgiája, a látványos masque-játék közismert szcenikát, dramaturgiát, mozgás- és gesztuskincset kölcsönözhetett a kényszerű megújulás felé tekintő drámának. Hoenigert idézem: "nemcsak a történet anyaga és a magyarázó kórus középkori, de az eredendő drámai forma... A mirákulumokat 1100-1580 között játszották Anglia-szerte, és ez a hosszantartó tradició aligha maradt hatástalan az Erzsébet-kor hivatásos drámaíróinál." 1 ^ Bár jogosnak és meggyőzőnek tartom a rokonság koncepcióját, úgy vélem, Hoeniger elmélete támadható. Egyrészt nem ad választ arra a kérdésre, hogy Shakespeare miért ép-
