Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Szilassy Zoltán: Erzsébet-kori poétikai és dramaturgiai kérdések
egyre szűkebb skatulyába szorult, rigorózumokkal és közhelyekkel ékes "Holt szinház" elleni harcában használja fel az Erzsebet-kori dráma hagyományait, s próbálja szintetizálni azokat a másik világszínház, a görög, örökségével. A jelenkori szinházi tendenciák olyannyira hangsúlyozzák a methexis szerepét, s oly fontosnak találják a szinház rituális gyökereinek fellelését, hogy már a catharsisnak is létezik olyan sajátos értelmezése, amely szerint a tragédia hőse dionüszoszi alkat, áldozat, a Talmud fekete báránya, akit azért kell "feláldozni", hogy a nézőközönség ezáltal purifikálódjon. A kollektivitásra törekvő szinházi irányzatok nem véletlenül hangsúlyozzák a rituális eredők mellett az Erzsébet-kori dráma, s kiváltképpen Shakespeare ezirányú jelentőségét. Nincs módunk itt bővebb illusztrációs anyaggal szolgálni, ezért szinház és varázslat, közönség, szereplő és drámairó kollektiv mágiájának csak olyan eklatáns példáját emiitjük mint A viharb ól Prospero, a Szentivánéji álomb ól Oberon és Puck zárómonológjait. A nyilt teátrum elve az Erzsébet-kori gyakorlatban is megvalósítható volt. Itt nem annyira a Globe-szinház jólismert modelljére utalunk, erkélyeivel, süllyesztőjével, szintjeivel, csigáival, mennydörgéscsinálójávai, pompázatos baldachinjaival - hanem azt kivánjuk hangsúlyozni, hogy ideje leszámolnunk azzal a végeredményben nem is teljesen megalapozatlan kritikai közhellyel, amely szerint az Erzsébet-kori dráma a jelenkor drámájához való viszonylatban azzal kompenzálta " drámai at lanság át ", hogy "költőibb" volt, mint a mai dráma. Hosszas részletek sorolásával lehetne igazolni, hogy szcenikai lag mennyire fejlett volt ez a szinházkultúra /vö. SZÉKELY, i. m./, és ekkor még nem is kell Inigo Jones barokk, perspektivikus diszlétezésére gondolnunk. Az Erzsébet-kori dráma diszlet- és kelléktára végső soron azt jelzi csak, hogy nem a naturalista, hanem a realista szinház elkötelezettjei voltak. Hasonló gondolatokhoz jutunk el, ha egy másik, ma úgyszintén divatos problematikát, a tragikomédia kérdését kapcsoljuk be gondolatkörünkbe. Túl mindenkori népszerűségén, életszerűségén, megjelenése filológiailag is nyomonkövethető, ahogy ezt -pl. William Empson teszi, aki megállapítja, hogy ez a keverékmüfaj a heroikus és a pásztorai elemek házasságából született. Megszívlelendő Jan
