Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Szilassy Zoltán: Erzsébet-kori poétikai és dramaturgiai kérdések
ENCYCLOPAEDIA BRITANNICA /1926/, hogy Angliának mindig is módjában állt, szigetvolta okából, elfoglalni a nyugodt megfigyelő helyét és várni, amig kiderül az európai újdonság gyakorlati értéke. A manierizmus neoplatonizmusa és keresztény sztoicizmusa eleve rokonszenves volt az angol reneszánsz gondolatvilág számára, hiszen ott is a titkosan elfogadott, vagy néha deklarált alapelv éppen a platonizmus "keresztényiesitése" volt. A humanizmus hozta retorikai alapelvek és a divatos pasztoralizmus hamarosan létrehozták a jellegzetesen angol manierista iskolát, az euphémizmust. /Lyly/ A klasszicizmus óriási befolyása persze nagymértékben következett abból az érthető Itália-kultuszból, amely a Tudor-korra volt jellemző /beleértve az Erzsébet-kort is/. Az angol neoarisztotelianizmus és neoplatonizmus olasz indittatású, mind filozófiai /a Picino-nál nevelkedett Oxford Reformers; Cambridge Platonists stb./^ mind esztétikai szinten: a poétikák nagyrészében világosan kimutatható Scaligero, Castelvetro, Minturno hatása. Szóról szóra átvett, ill. leforditott passzusok is találhatóak. Részben innen adódik az arisztotelészi tragédiaelmélet senecai, és a költészetelmélet horatiusi értelmezése. A merev klasszicisták félre is magyarázzák Arisztotelészt és Horatiust /imitatio és catharsis problémák/. Mint mindenütt, Angliában is igaz az, hogy jóllehet a görög kultúra szolgáltatja a nagy példaképeket, mégis erős preferencia érezhető a latin iránt. Az okok érthetőek: a "világérteimiség M kommunikációs nyelve még mindig a latin, s az oktatásban is nagyobb szerepet kap, mint a kevésbé elterjedt görög. így Plautust többen ismerik mint Arisztophanészt, Senecát inkább utánozzák mint Szophoklészt vagy Euripidészt. Az arisztotelészi drámaelmélettel kapcsolatos félreértések gyökereinek egy része magában a Poétikáb an, annak töredékességében keresendő, s az elvi problémák túl is mutatnak a klasszicizmuson, mindmáig vitatottak. "Nem szabad derék és erényes embereket úgy bemutatni, amint boldogságból szerencsétlenségbe hullanak... hitványakat sem szabad úgy bemutatni, amint szerencsétlenségből szerencsés állapotba jutnak." - irja Arisztotelész /POÉTIKA, 28. o./, a korabeli