Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

moralitásje Hege átértelmezhető, új - eddig elrejtett - jelentés epitheto ki. E megközelítésből szükségképpen merül fel a kérdés: hogyan hidalhatok át a felmerülő filológiai nehézségek. Ugy vélem, a válasz viszonylag egyszerű. Döntenünk kellett az első két felvonás sorsa felől. A müvet e két felvonás beépítésével, komplex egészként próbáltam felfogni. Mélyen egyetértek Joan Hartwig gondolatával: "Vitathatatlan, hogy az első két felvonás különbözik az utolsó háromtól költői stilusban és drámai felfokozottságban, ám az az elgondolás, miszerint nem Shakespeare, hanem más szerző irta az első két felvonást, nem az egyetlen lehetséges magyarázat. A darab cselekménye organikus, és az utolsó három felvonás színei nagy erővel utalnak vissza az első két fel12 vonásban lévő párhuzamos jelenetekre." Igaz ugyan, hogy 1625-as fólió-kiadás, a Shakespeare-kánon hivatkozási alapja, nem vette föl a darabot, de tudnunk kell azt, hogy még Shakespeare életében, saját neve alatt kiadták. Meglehet, ez a megjelenés "kalózkiadás" közbejöttével valósult meg, s innen volna érthető a szöveg hiányossága is*

1

^ Ám végülis a darab úgy áll előttünk, ahogyan 1608 körül megirhatták. Egyes rétegeinek elkülönítése, pontos határok perdöntő megvonása lényegében lehetetlen. Ismét Knight-ot idézem: "Ha ezeket a részeket elfogadjuk, mint ahogy el kell fogadnunk, elég nehéz lesz megállapítani, hol álljunk meg, hiszen a legrosszabb részekért a szerkesztőt vagy a másolót 14 terheli a felelősség..." Knight végülis áthidaló megoldás mellett dönt: feltételezi, hogy a Pericles valamely korábbi, alaposan átdolgozott darabra épül, melynek szerzője- lehetett Shakespeare is. Mindez azonban feltételezés, filológiailag nem bizo-