Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Ungár Júlia: Bertolt Brecht fiatalkori művei - tandrámák
hős döntéseit, cselekedeteit. Mivel az értékek relativizálódtak, és pluralizálódtak, magyarázatot igényelnek, és ezzel megszűnik a 2 ' * dráma abszolút volta, csak önmagára vonatkoztatottsaga, zártsága. "A formák ennek az inadekvátságnak következtében esetleg egészen hatásképtelenné válhatnak, vagy megindulhat bennük is az élétben megindult folyamat."^ Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az élet drámaiatlansága következtében ne irtak volna drámákat. A XIX.század végének gazdag drámairodalma volt. Csakhogy ezekben a drámákban fokozatosan epikus elemek jelentek meg. "Mivel a modern drámairásban végbemenő fejlődés a drámától magától távolodik el, ezért a fejlődés vizsgálatánál nem lehetünk meg egy ellentétes fogalom, az "epikus" fogalom nélkül, amely az eposz, az elbeszélés, és a regény közös strukturális vonását jelöli, nevezetesen annak a mozzanatnak a jelenlétét, amit az "elbeszélő forma alanya" vagy "epikus én" néven szokás emlegetni."^ - irja Peter Szondi, aki a dráma epizálódási folyamatát kiséri végig Ibsentől Arthur Millerig. Szondi tartalom és forma dialektikájának fejlődésfokozatait három lépcsőben tárgyalja. A megváltozott világ élettényei uj témákat produkálnak. A tematikus változás kérdésessé teszi a forma egyértelmű jelentését. Szondi a drámát mint " jelenvaló , emberek közötti történés " költői formáját jellemzi. Az uj tematika e hármas fogalom mindegyikét ellentétével helyettesitette. Ibsennél a jelen a mult függvénye, az emberek közötti történéseket az emberen belüliek váltják föl. Csehovnál a tevékeny jelen helyett a mult emlékei, és a jövő utáni vágy élteti még a kapcsolat nélküli figurákat. Ebben a folyamatban számunkra Hauptmann és a naturalizmus szerepe a legfontosabb. Itt vetődik fel a "társadalmi" téma, és ezzel a "társadalmi dráma" egész problematikája. "A társadalmi dráma irója azokat a gazdasági-politikai állapotokat próbálja ábrázolni, melyek parancsoló szükségszerűséggel szabják meg az egyes ember útját." - irja Szondi. J A társadalmi dráma azzal, hogy ábrázolni kivan, túlmutat önmagán, rész, amely az egészre utal. A szereplők a hasonló körülmények között élő embereket képviselik. " Sorsuk példa , a bizonyítás eszköze, s ezzel nemcsak a művön tuli objektivitásról, hanem egyidejűleg a felette álló szubjektivitásról, a költői énről is vallanak."^ A külső világhoz való ilyen nyilt kapcsolódás a regény formaelve, de a naturalista dráma az epikus elemeket tematikusán
