Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Király Zsuzsanna: Drámai groteszk
kezik, hogy sem az alap, sem a hozzákapcsolt eszköz nem elégiti ki egy groteszk szervezettségű műalkotással kapcsolatos elvárásunkat. Az irói szemlélet "hibásságára" talán elég megvizsgálnunk a distancia fokát és milyenségét. Eléggé hiányosnak, hézagosnak találjuk. Az iróniának valamilyen, nem egészen "fejlett" fajtájára szorítkozik, ezenkivül nem következetesen végigvitt. A valós cselekményben egyáltalán nem funkcionál, és ezáltal erősiti a valós cselekmény egyszeres tükrözését, vagyis közvetetten mélyiti a szakadékot a fantasztikus feltételezésben rejlő lehetőség és a megvalósulás között. Az elmondottaknak mintegy bizonyitásaként talán elegendő, ha megemlitjük, hogy a valós cselekmény záró részénél - kimondva is - teljessé válik az iró és a hős azonosulása. Az expozícióban adott lehetőségek teljes megsemmisülését azonban - egy Molnár Ferencnél nagyon ritka műhiba - a dráraaiatlanság jelzi. A valós cselekmény végén összekapcsolja a két cselekményszálat, és Jánossal kimondatja a fentebb már idézett szavakat /Istentől származom!.../. A jelenet rendkivül szuggesztív - vagy legalábbis szuggesztiv lehetett -, de alapvetően hibás és drámaiatlan. Elsősorban azért, mert az irói ötlet - hogy ti. a cselekmény szinhelye a pókok - a darab egész folyamán, nagyon helyesen, csak művészileg van hitelesítve. Nem vallási, hanem művészi valószerüsége van. Másodsorban azért, mert a direkt kimondás már önmagában is kevésbé drámai, különösen akkor, ha a mondandókat a Magister egyszer már "lelőtte" János elől. Ha a direkt kimondást az iró fokozza azzal, hogy ezen kimondás homlokegyenest ellenkezik a darab eddigi logikájával: 1. mert a művészi valószerüségről a vallási valószerüségre tért át alapos és elfogadható indok nélkül; 2. mert nem megengedett módon "becsapta" a nézőt, felcsigázta érdeklődését, és nem a darab menetéből, hanem darabon kívülről kölcsönzött következtetéssel ill. megoldással elégitette ki, akkor talán nem tévedünk, ha a zárókép "idilli" hangulatát nemcsak pozitív emóciókeltésre alkalmatlannak és képtelennek, de alapjában hamisnak mondjuk, amely null-pontra süllyeszti a darabnak nemcsak a lehetőségeit, de művészi értékét is. Érvelésünk nagyobb teljessége kedvéért lássunk még egy példát a