Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Király Zsuzsanna: Drámai groteszk

Ujabb relativizálódás, a játék - valóság ujabb felcserélése /Igazgató: Valóban megsebesült?/: a jelzett, mert játszottnak elhihetett akció valóságossá válik, és ugyanakkor túllép önmagán: nem "csupán" sebesülés történt, hanem meghalt valaki; egy szerep ismét személyiségnek mutatkozik. De ezen túlmenően is értelmeznünk kell ezt a jelenetet, mégpedig azért, mert a darab folyamán ez az egyetlen "Kézzel fogható" tragikum: egy ember, sőt, egy gyerek hal meg, lesz öngyilkos, akinek csupán annyi a bűne, hogy "nagyon hasonlít az apjára", A darabbal való összefüggésben kétféleképpen lehet raegközeliteni, ill. értelmezni a fentebb emiitett akciót. Az egyik: mennyiben fejezi ki a Kisfiú öngyilkossága a többi figura cselekménybeli sorsában felhalmozódott tragikumot; a másik: a tragikum indirekt beteljesedése egy "ártatlan, bűntelen" figura sorsában mennyiben értékeli át a többi figura tragikumát. A két kérdés megválaszolása egyben azt is megvilágítja, hogy indokolt-e a Kisfiú öngyilkossága. Az első kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: a külső szempontból indokolatlan, illogikus akció a darab egészén belül vizsgálva kiteljesíti és véglegesen bizonyítottá teszi egyrészt a kiinduló tételt /mivel azonos a dráma?/, másrészt az ehhez kapcsolódó látszat-valóság szembenállásának másfajta, az alaptételhez kapcsolódó értelmezését. Az öngyilkosság egyszerre jelöli a figurák "saját" és játszott életében is bekövetkezhető tragikumot: rámutat, hogy szerep és személyiség ilyenfajta, elválaszthatatlan megléte nem csupán létezése miatt, hanem következményeiben is csak tragikus lehet. E tragikum azonban nem teljesedhet ki sem a privát, sem a szerepéletben: hiszen ezek megkülönböztethetetlenül összefonódnak egymással; a tragikum - mivel fő alkotója és indukálója, valamely kiélezett ellentmondás nem jöhet létre az egyénnek saját személyisége és az ehhez tartozó szerep közötti állandó bujócskája miatt - csupán e személyiségielbomlás felmutatásával jelezheti önmagát. A másik szempontra adandó válasz esetében figyelembe kell vennünk mindazt, amit eddig a torzult tragikumról elmondottunk. A figurák cselekménybeli sorsa oly mértékben deformált, hogy - mint fentebb is emiitettük - nem birja el a tragikus akcióban kiteljesedett tragikumot. Nem valamely élesen kiugró, határozottan körvonalazható ellentétről van szó külső és belső valóság között, vagy