Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Király Zsuzsanna: Drámai groteszk
lenlétét tételezzük fel, s a föltételezés után megkíséreljük jeV lenlétét e folyamatok működése következteben indokoltnak, bizonyítottnak, művészileg hitelesnek látni. Célszerűnek látszik ujabb példához folyaraondnunk: "Apa: Ó, uram, önnek tudnia kell, hogy az élet tele van végtelen sok abszurd helyzettel, amelyeknek elég gyalázatos módon még arra sincs szükségük, hogy valószinünek lássanak; mert igazak... Azt mondom, hogy az őrültséget igazában csak ugy lehet megérteni, csakis ugy, ha az ember megpróbálja az ellenkezőjét csinálni; va18 gyis őrültségből ugy alkotni valószinüt, hogy igaznak lássék." A Pirandello-darab elsődleges értelmezésünk szerinti, egyértelműen tragikus élményanyagát szintén az Apa fogalmazza meg: "Apa: ...mindenki eljátssza azt a szerepet, amelyet saját maga, 19 vagy mások kiosztottak neki az életben." Látszat és valóság szembeállításának a végletekig lecsupaszított, és az iró által személytelennek jelzett /névnélküli, maszkos szereplők s ruházatuk/ figurák szerepeltetésével méginkább hangsúlyozott olyan formájú feltárásról van itt szó, amely látszólag megkérdőjelezi az eddigi dramaturgiákat. /Előzményeit természetesen föllelhetjük: akár a commedia dell'arte állandó alakjaira gondolunk, ami a szereplők megválasztását illeti; akár a középkori misztérium játékokra, amelyekben az allegorikus alakok meghatározott allegorikus cselekmény keretén belül mozogtak. E cselekmény "lefordítása", értelmezése volt, ill. lett volna a befogadók intellektuális feladata: erre azonban - a tematika közismertsége és a didaktikus hangnem miatt - a legtöbbször nem volt szükség. Ide kívánkozik még a Maeterlinck-tipusu - A kék madár -, már kevésbé egyértelműen meghatározható szimbólumrendszerre épülő dráma, amely éppen a szimbólum - és ebből adódólag a szimbólumrendszer értelmezési lehetőségeinek megnövekedése, sokrétűvé válása miatt már alkalmas arra, hogy a befogadóban olyan nem egyértelmű hatást váltson ki, hogy értelmi ellenőrzéssel legyen kénytelen eldönteni: álom, fantasztikus, irrealitás, szimbólum és a valóság viszonyát, e viszony milyenségét, tartalmát és jelentéseit. A fikció, a színházi próba, olyannyira újszerű, hogy a meghökkentésen tul még valamit kikényszerit a befogadóból: hogy felül-