Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Kerényi Ferenc: Az operaháború
városokban tarthatjuk számon, ahol országrésznyi összefogás, vagy kulturális érdekegyesités eredményeként időszakosan állandósult a szinészet, a művészeti vezetés pedig - pártolásuk fejében - olyan arisztokraták kezébe került, akik Európa színpadain látott élményeiket óhajtották itthon is viszontlátni. Ezért formálódott az első hazai operaegyüttes az 182o-as években Kolozsvárott és játszott utóbb - az 183o-as évek közepéig - Kassán. Ezekben a társulatokban, noha nem jött létre még színészi munkamegosztás, a prózai és a daljáték! részleg nem különült el egymástól, a vezető énekes szinészek, elsősorban a primadonna körül már határozott kultusz figyelhető meg, hiszen magatartásuk, gyakori felléptetésük a társulat elsőrendű anyagi érdeke. Déryné Kassán havi 4oo váltóforint fizetésre és évi két jutalomjátékra kap ajánlatot a szinházi választmánytól; az 1834-35-Ös évadban már primadonna-vetélkedés robbantja szét a kolozsvári együttest, Déryné és a nálánál 18 évvel fiatalabb Chiabayné Éder Antónia között. Az 183o-as évek elejétől a színházzal kapcsolatos álláspontok országszerte erősödő szóródást mutatnak. A most már tettekben megvalósult nyelvművelő program helyett egymással harcolva jelennek meg a müsorarányok kérdésében különböző szinházpolitikai elképzelések; részigazsága mindegyiknek van. A budai Várszínházban játszó társulat /1833-1837/ két igazgatója, Eáy András és DÖbrentei Gábor sem ért egyet a kozönséghóditás ügyében. A műsort az irodalom irányítása alá vonó és az eredeti próza-dráma fejlődésétől anyagi megélhetést is váró Eáyval szemben DÖbrentei az arisztokraták és a német anyanyelvű publikum megnyerését az énekes-táncos műsor fejlesztésétől remélte. Igy alakult ki az a felemás és átmeneti helyzet, hogy a nézőtér tetszésnyilvánítását már a közönség zömét kitevő földszint és a karzat irányította, pénzügyi szempontból viszont - napi árakon számolva - egy páholy eladása ötszörös bevételt eredményezett egy földszinti hely árához viszonyitva és tizenhatszorosa volt a karzati jegynek. 1834 szeptemberében például a földszint bérletvásárlása 417 forint 3o krajcárt jövedelmezett kormányszervi tisztségviselői, értelmiségi és diáknézői részéről, a zömmel polgári és hölgyközönséget befogadó zártszékek csupán 185 forint 3o krajcárt hoztak, mig a páholyok arisztokrata bérlői 937 forint 3o krajcárt fizettek be. /A karzat nem volt bérletezhető./ 12 1835 júniusából a budai Várszinház irattárában a műsorral, a bér-