Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Maszkok

figuraként szerepeljenek a népi színjátszásban. Ide tartoznak a hagyományos cigány, török, mór figurák, valamint az egyes foglalkozások jellegzetes képviselői (pl.: borbély, vándorárus, doktor stb.). E fejezet elején megemlékeztünk már a körmenetekben felhasznált óriás maszkokról. Ezek már nem találhatók meg egész Európában, hanem elterjedésük nagyjából Nyugat- és Délnyugat-Európára korlátozódik. Az óriás alakok kiképzésére vesszőből font állványokat használnak, amelyre jellegzetes fejet illesztenek. Az óriások többnyire nem egyedül, hanem családostul jelennek meg. Mozgatásuk a belül üres vázban elhelyezett emberek segitségével történik. A középkorban ezek az őriások többnyire még bibliai nevet viselnek (Góliát, Sámson). Később történelmi kosztümöket kapnak és valamely történeti eredetmondával magyarázzák létrejöttüket. A XIX. szd. végétől már népviseletbe öltöztetik ezeket az óriásokat és bár megjelenésük idegenforgalmi célokat is szolgál, mégis többet jelentenek ennél, szinte a város jelképei, melyre a polgárok büszkék. A körmenetes őriások átkerültek Latin-Amerikába is és Mexikóban, Braziliában a tarka népünnepélyek jellegzetes figurái közé tartoznak. Az eddig emiitett maszkok elsősorban a hagyományos szokásokhoz kötött népi színjátszásban jutnak szerephez. Más csoportba tartoznak a szokásokhoz kevésbé kötött népi szinjátszás jelmezei, például a történeti játékok, misztériumjátékok, jelmeznek tekinthető öltözetei. Itt a szereplők általában arra törekszenek, hogy otthon előállítható elemekből látványos és szemléltető szinpadi ruhát állítsanak elő, történeti vagy korhüségre nincs törekvés. A magyar betlehemes játékban például Heródes katona ruhában jelenik meg, Mária és az angyalok fehér női inget hordanak, rendes ruházatuk felett. Ezeket a kosztümöket naiv anakronizmus jellemzi, de egyszerűségükben gyakran igen jellemzőek és kifejezőek.