Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

A népi színjátszás szimbólumrendszere és funkciói

A NÉPI SZÍNJÁTSZÁS SZIMBÓLUMRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI A realizmusról szóló vitákban sokszor hivatkoznak a realizmus és az antirealizmus hivei és ellenségei egyaránt a népművészetre, amelyet egyszer realistának, egyszer pedig antirealistának neveznek. A népművészet, illetőleg a népi szinjátszás viszonya a realizmushoz tehát külön elemzést érdemel. Közismert tény, hogy a népművészet ábrázolásmódja éppoly változatos, mint az úgynevezett "magas" művészeté. A legrégibb sziklarajzokon, barlangi festményeken, amelyek az emberiség hajnalába vezetnek vissza, "impresszionistának" nevezhető állatábrázolásokat is láthatunk, a stilizálásra való törekvés minden jele nélkül. Ezek az állatalakok ma is megdöbbentenek, szinte fényképszerű hűségükkel, pompás arányaikkal, a mozgás kifogástalan rögzitésével. Hasonló megdöbbentően életszerű ábrázolásmóddal a tengerentúli népek művészetében,vagy az osztálytársadalmak népművészetében is találkozunk. Máskor a primitiv művészet nem "másolja" a természetet, hanem nagymértékben stilizálva ábrázolja. Ez a stilizált ábrázolásmód (elsősorban az afrikai szobrászaté) igen nagy hatással volt a XX. század első évtizedeiben a modernista művészeti irányok kifejlődésére. Giuseppe Cocchiara Az örök vadember cimü könyvében részletesen elemzi ezt a folyamatot és Valsecchit idézi: "A néger Ízlésnek az e századeleji párizsi művészetre gyakorolt hatása bonyolult dolog. Megvan benne a fiatal francia gyarmattartó birodalom újsütetű gőgje, amely felfríssiti a katonai dicsőség babérait; megvan benne a törekvés az úgynevezett polgári társadalom mechanikus és pozitivista mintáinak széttörésére, és egy ártatlan, pozitív, földi paradicsomnak tűnő földre való utalás, amely néhány évvel azelőtt útnak inditotta a festő Gauguint a Csendes -óceán szigetei felé; és megvan benne - ha szabad igy kifejeznünk a Cézanne működésében jelentkező szivős egyszerűsítés, sürités, az impresszionizmus által felfedett fény megtartásával. Mig annak idején - Monet-val és Renoirral - t zt a fényt változékonyan és mulandóan vakító mivoltában fogták fel a festi <, most ugy látszik, hogy Cézanne-nal ez a fény áttetsző és éles körvonalú kristályokban ölt szilárd testet. Ebbe az összekuszált, sőt heves és termékeny kiváncsiságtől megmozgatott háttérbe helyezve - s az ilyen kíváncsiság minden tünete jellegzetes a francia gondol -